Címke: vers

Nehéz nyavalyák balsorsu csapása

M10044_A_hügHÜGIEIÁHOZ
ΥΓΙΕΙΑΣ, θυμίαμα μάνναν

Bűvöletes, bájos, tápláló, mindenenúrnő,
hallj meg, boldogitó Hügieia te, mindenek anyja!
Mert ha te jössz, eltűnik az ember ezer nyavalyája,
minden ház kivirágzik örömben, hogyha te ott vagy,
s duzzad a művészet; rád vágyik, rád a világ mind,
nincs más, csak Hádész, aki gyűlöl, a lélekemésztő,
ó esdett, viruló, nyugodalma az emberi nemnek;
mert a halandóknak nélkűled semmi se hasznos,
nem jóízü a kincsetadó Plútosz lakomákon,
s férfi tenélküled itt nem lesz soha sokbaju vénné,
mert egyedül te vagy úr mindenben, csak te királynő.
Jőjj hát, istennő, segitőn avatott seregedhez,
elhárítva nehéz nyavalyák balsorsu csapását.

Ritoók Zsigmond fordítása

Az Antik Gyűjtemény ezzel az orphikus himnusszal kíván jó egészséget és gyors gyógyulást mindenkinek. A Hügieiát ábrázoló diptychonszárnyat most a bezárt kiállítás őrzi, de a liverpooli World Museumból kölcsönzött elefántcsont faragványokról és történetükről itt is lehet olvasni.

Húnyt szemmel

Húnyt szemmel bérceken futunk
s mindig csodára vágy szivünk:
a legjobb, amit nem tudunk,
a legszebb, amit nem hiszünk.

Az álmok síkos gyöngyeit
szorítsd, ki únod a valót:
hímezz belőlük
fázó lelkedre gyöngyös takarót.

Babits Mihály

Fotók: Cara Phillips: Ultraviolet Beauties
Ifjúfej töredéke, Kr. u. 2. század második negyede (Fotó: Gisela Fittschen Badura)

Bolond, nagy Kéz

Látjátok, feleim, ti búsak,
Vigadók, harcosak, levertek?
Egy tréfás Kéz fölirta az égre:
„Ember-pajtások, erre gyertek”.

Bolond, nagy Kéz, iromba betűk:
Tíz öltő szeme belefárad.
S mire az irást jól kibetűzzük,
Már el is futott néhány század.

S mi táncolunk a nagy Kéz alatt.
S mennyi jóság hal meg kevélyen,
Véres fejjel és mennyi ős-szépség,
Mert betűket látunk az égen.

S a Kéz, a nagy, tréfás Kéz, figyel:
Van még itt lenn hívő Pietró?
S ha a betűket már-már olvassuk,
Ő letörli s új betűket ró.

Ady Endre: A nagy Kéz törvénye

A14A7831
Ifjúszobor kéztöredéke Klazomenaiból, Kr. e. 6. század vége (?) (Fotó: Mátyus László)

Szilágyi János György emlékére

Csöndben ne lépj az éjszakába át,
Szikrázzon vén korod, ha hull a nap.
Dúlj-fúlj, ha megszakad a napvilág.

A bölcs bár végül rendjén lát homályt,
Mert nem volt villám-cikázó ajak,
Csöndben nem lép az éjszakába át.

A jó, ki hullámüttön jajt kiált,
Hogy zöld öblön csepp tett is lángra kap,
Dúl-fúl, ha megszakad a napvilág.

A vad, ki naphoz kapkod s búg imát,
S ím késve eszmél: csupa kín a nap,
Csöndben nem lép az éjszakába át.

A zord tudja, bár verje vaksiság,
Hogy lehet meteor-szemű ki vak,
Dúl-fúl, ha megszakad a napvilág.

Apám, míg lábad bús oromra hág,
Düh s könny között átkozd vagy áldd fiad.
Csöndben ne lépj az éjszakába át,
Dúlj-fúlj, ha megszakad a napvilág.

Dylan Thomas: Csöndben ne lépj az éjszakába át
Nagy László fordítása


Szilágyi János György (1918–2016)
Nagyon fog hiányozni.

Fent: Gnathia-skyphos, Kr. e. 4. század vége, részlet (Fotó: Gáti György)

Archaikus Apolló-torzó

Nem ismerhettük hallatlan fejét,
melyben szeme almái értek. Ám a
csonka test mégis izzik, mint a lámpa,
melybe mintegy visszacsavarva ég

nézése. Különben nem hintene
melle káprázatot s a csöndes ágyék
íves mosollyal, mely remegve lágy még,
a nemző középig nem intene.

Különben csak torzult és suta kő
lenne, lecsapott vállal meredő,
nem villogna, mint tigris bőre, nyersen,

s nem törnék át mindenütt busa fények,
mint csillagot: mert nincsen helye egy sem,
mely rád ne nézne. Változtasd meg élted!

Rainer Maria Rilke: Archaikus Apolló-torzó
Tóth Árpád fordítása

8412_AA_005171
Márvány ifjúszobor torzója, Kr. e. 6. század közepe (Fotó: Mátyus László)

A Pegazus igában

Egyszer valaha egy lóvásárba – lehet,
Hogy Haymarketba, hol más is kerül piacra,
A Pegazust vezette egy
Koplaló költő, hogy eladja.

Fölnyerített a csodaló
S parádézva ágaskodott magasba.
De pompás, királynak való
Jószág! – ámult a vásár népe rajta –
Hanem hátán az a két rusnya szárny be kár!
Bármely postafogat díszére válhat.
Fajtája – mondják – ritka bár:
A légen át ki kocsikázgat?
S a pénzükre mind jól vigyáznak.
Végül egy bérlő: „Szó mi szó –
Vágja ki –, ez a szárny, igaz, semmire nem kell,
De leköti vagy lenyesi az ember,
S úgy megteszi igába még e ló.
Húsz fontot, ördög vigye, adok érte!”
Az rááll, s boldogan a vevő tenyerébe
Csap: „Itt a kezem!” – Jani meg
Zsákmányával szaporán elüget.

Tovább is van…