„A harmadik oszlopfajta, amelyet korinthosinak neveznek, a leányok karcsúságát utánozza; a leányok tagjai ugyanis zsenge koruk miatt karcsúbb formájúak, s viseletük is bájosabb hatást kelt. 9. Ennek az oszlopfejezetnek a feltalálása a hagyomány szerint a következőképpen történt. Egy korinthosi polgárlány már nászra érett korban betegségbe esve elhunyt. Miután eltemették, dajkája összegyűjtötte azokat az edényeket, amelyekben a lány életében kedvét lelte, betette egy kosárba, a síremlékhez vitte, és a tetejére helyezte; hogy pedig a szabad ég alatt tovább megmaradjanak, egy téglalappal fedte be őket.
Ez a kosár véletlenül éppen egy akanthos gyökere fölé került. Közben az akanthos-gyökér, amelyre középen a súly nehezedett, tavasz táján leveleket és szárakat hajtott. Ezek a szárak, ahogy a kosár oldalai mentén felnőttek, a téglalap sarkainak súlyától szorítva kénytelenek voltak a széleken volutába csavarodva lehajlani. 10. Ekkor történt, hogy Kallimachos, akit az athéniek márványszobrászatának ízlésessége és kifinomultsága miatt katatechnosnak [vagyis mesterkedőnek] neveztek, egyszer elment a síremlék előtt, s észrevette a kosarat és körülötte a kihajtó zsenge leveleket; nagyon megtetszett neki az újfajta forma, és ennek a mintájára készített oszlopokat a korinthosiaknak, kialakítva arányos formájukat.”
Vitruvius, IV. 1
Szilágyi János György fordítása
Műtárgy: korinthoszi oszlopfő, Mátyus László fotója.
Az oszlopfőt ábrázoló albumborító és zene az isztambuli Palmiyelertől.
A borítóképen: natura imitatur artem – oszlopfőt idéző farönk 2020 tavaszáról, Bodnár Csaba fotója.
Azt játszottuk, hogy mindenki gurít egy golyót, és akinek a golyója eltalál egy olyan golyót, ami már oda van gurítva, akkor azé az összes golyó. És sorba gurítottuk a golyókat, már volt a falnál vagy tizenöt golyó, és volt közte két üveg is. És akkor egyszerre csak azt kiáltja a Richter: „Vége van, jönnek a Pásztorok!” És a sarkon jöttek is a Pásztorok, zsebre volt dugva a kezük, és lehajtották a fejüket, és olyan lassan jöttek, hogy mi mindnyájan nagyon megijedtünk. Hát hiába is voltunk mi öten, ők ketten olyan erősek, hogy tízet is elvernek. És nem is szabad minket úgy számítani, hogy mi öten vagyunk, mert ha baj van, akkor a Kolnay is elszalad, és a Barabás is elszalad, hát csak hármat szabad számítani. Esetleg én is elszaladok, hát csak kettőt szabad számítani. És ha esetleg mind az öten elszaladunk, akkor se ér az egész semmit, mert a Pásztorok a legjobb futók az egész Múziumban, és mink hiába szaladunk, mert utolérnek. Hát csak jöttek a Pásztorok, egyre közelebb jöttek, és nézték nagyon a golyókat.
Különben ez az összevetés nekik, a tükrösfejűeknek, művük és tantételük: saját kijelentésük szerint nagyon erősek voltak az összevetésben és abban, hogy minden lehető kerületi és helyi védistent az oni Atum-Ré-Horahtéval egyformán tiszteljenek, aki a maga részéről is összevetése és csillagképlete eredetileg maguk készítette istenségeknek. 
Többől egyet csinálni kedves foglalkozásuk volt, sőt, szerintük alapjában csak két nagy isten volt: az élőké, aki Hórusz a fényesség hegyén, Atum-Ré; és a halottaké Uziri, a trónoló szem, a szem azonban ismét Atum-Ré, azaz a napkorong, és még élesebb gondolatmenettel az derül ki, hogy Uziri az éjbárka ura, amelybe, mint mindenki tudja, Ré lemenetele után beszáll, hogy nyugatról keletre utazzék, megvilágítsa az alvilágot. Más szóval: e két nagy isten is szorosabban véve egy és ugyanaz. De ha bámulatra méltó az ily 
összevetések éleselméjűsége, nem kevésbé az a tanítók művészete, hogy közben senkit meg ne sértsenek, és azonosító működésük ellenére Egyiptom isteneinek tényleges sokaságát érintetlenül hagyják.
