Te, kinek állatok karjánál a karod
tisztább, s aranyba mártod,
te, ki nappal a Rossz fantomát láttatod,
s ismétlik azt az álmok,
te levélzűrzavar, te büszke nyugtalan,
mikor a tramontána
zengeti már az új tél azúrját, arany
hárfáidon, platánfa,
ó, hajlékony fatest, merj nyögni-zúgni csak,
csavarodj, tekeredj meg,
jajongj, de meg ne törj, add vissza hangjukat
a megbolydult szeleknek!
Ostorozd meg, mohó mártír, nyúzd meg magad,
sebezd meg te a tested,
hogy ott ragadjon a fáklyán a láng, ne hagyd,
oldd el a szállni restet!
Hogy szálljon születő madaradhoz dalod,
s a lélek tiszta mélye
egy tűzről álmodó törzs lombját rázza, hogy
lobbanjon új reményre!
Paul Valéry: A platánfához (részlet)
Lator László fordítása (forrás: Digitális Irodalmi Akadémia)
Borítókép: a Ligetből a Szépművészeti Múzeum egyik oszlopához nyújtózó platánfa (fotó: Varga Eszter)
Kollázs: Platánfa repülő madárral, Kr. u. 1. század (fotó: Mátyus László). A domborműről lásd még a Hyperiónt és Bencze Ágnes írását: Belső tájképek – Az Évszak műtárgya 2012 tavasz.
Zene: Decolonize Your Mind Society
