Kányádi Sándor:
Kőkorszak
Kovakő
alapkő
malomkő
kockakő
epekő
vesekő
határkő
kazánkő
ékkő
kékkő
lúgkő
zsírkő
tűzkő
műkő
sírkő.
Borítókép: megkövesedett ammonitesz maradványa az Antik Gyűjtemény irodáihoz vezető lépcsőház egyik kőlapjában.
A vers forrása: Digitális Irodalmi Akadémia.
Cseveg az olló. Néne
nyesi a pázsitot,
guggol. Hátulról nézve
is látni, ásitott.
Rádió nyüzsög. Szárnyak
dongnak az üvegen.
Lágy szellők táncot járnak
a puha füveken.
Az idő semmit játszik,
langy tócsa most, megállt.
Hogy elleng, abból látszik,
hogy remeg a virág.
Én sem tudom már régen,
alszom? vagy dolgozom?
Megterit feleségem
szép fehér abroszon.
Az eget is a tájon
vászonfény lepi el.
Csillog, mert üvegtálon
ül, a földieper.
Boldog vagyok? A kedves
mellettem varrogat
s hallgatjuk, amint elmegy
egy vak tehervonat.
József Attila, 1935 nyara
Az etruszk kerámia az etruszk művészet egyik fontos műfaja volt, amelyre nagy hatással volt a görög és a föníciai kultúrával folytatott párbeszéd. Ennek történetét mutatja be a Hyperión etruszk vázákról szóló túraútvonala, amely a geometrikus vázafestészettől kezdve a jellegzetes bucchero-edényeken keresztül a korinthoszi és athéni minták és technikák átvételéig és újraértelmezéséig veszi sorra az etruszk kerámia műfajait.
Az etruszk vázafestészeti központok mellett bemutatja az etruszk kerámia fontos mestereit, köztük az úgynevezett Szakállas szfinx-festőt, az etruszko-korinthoszi vázafestészet kiemelkedő alakját. A festő eredeti nevét nem ismerjük: gyakran használt motívuma, a szakállas szfinx után kapta újkori elnevezését, amelynek költői csengése ma is gondolatjátékra hív.
Kőrizs Imre: A Szakállas Szfinx-festő
A kétezer-hatszáz éve, korinthoszi stílusban alkotó
etruszk vázafestőknek eszükbe se jutott, hogy szignálják alkotásaikat,
ezért az utókor jellegzetes motívumaikra,
híres vázáikra, azok őrzési helyére, munkásságuk első azonosítójára
vagy bármi más megkülönböztető jegyre utalva
kénytelen olyan nevekkel illetni őket, mint a Fecske-festő,
Le Havre-festő, Kulacs-festő, Amerikai Akadémia-festő,
Senza Graffito-festő, München 640-festő,
vagy mint egyik kedvencem: a Szakállas Szfinx-festő.
További kétezer-hatszáz év múlva ugyanez a sors juthat ki
a töredékesen fennmaradt magyar költészetnek is.
Ma el se tudjuk képzelni, hogy Kosztolányi viselte volna
a zömök Móricz nevet, vagy hogy Weöres Sándort
Tóth Árpádnak hívták volna, pedig mindez teljesen esetleges.
Adyt, ha szerencséje lesz, talán a Héjanász-költőként tartják számon,
és valódi neve csak egy azonosítatlan előképű,
huszonnegyedik századi paródia szerzőjének,
Pszeudo-Adynak a nevében él tovább.
Így lehet egy téves tulajdonítás következtében József Attila
a Döfölődő Kolbászok költője,
Kosztolányi a Szép költő –
akinek korai töredékeitől nagy erőfeszítésekkel
próbálják majd elválasztani Nadányi Zoltán néhány sorát –,
az ismeretlen nevű huszadik századi lírikus pedig
a Verebek, Lovak és Medvék költője.
(A három csoport összetartozását csak a huszonkilencedik században
ismerik fel minden kétséget kizáróan,
de a szövegtörténeti érvekkel megtámogatott,
nyelvi okokból mégis nyilvánvalóan tarthatatlan Tandoori nevet
a kutatás egyértelműen elutasítja majd.)
A János vitéz szerzőjét Pető néven fogják ismerni,
mert úgy tartják, a csupán egyetlen,
csekély hitelű helyen adatolt Petőfi név
nyilvánvalóan a nagy huszonharmadik századi magyar költő,
Tetőfi Kevin Nándor nevének a hatására módosult a hagyományban.
Weöres Hála-áldozat című verse rendkívül becses forrás lesz,
amelynek tizennégy soráról doktori dolgozatokat írnak majd,
bár senki sem ismeri fel, hogy a benne említett Kosztolányi
a Szép költővel, Ady pedig a Héjanász-költővel azonos,
mert egyöntetű lesz a konszenzus abban a kérdésben,
hogy a verset egy Vörös nevű költő írta,
valamikor pályája alkonyán, a huszonegyedik század közepén.
Ez a vélekedés csak akkor fog megváltozni, amikor ezek a sorok
egy Mars-beli szeméttelepen talált memóriaegységen előkerülnek –
akkor viszont a felfedezés nemcsak a finnugor-csumuli irodalomtörténetnek,
hanem az ó-európai képzőművészet kutatásának is új lendületet ad majd.
Varga Edith (1931–2020) emlékére
Fényhegy Ura, Ré, üdv neked,
ki az eget szeled
és látnak mindenek,
ki meg nem állsz, ha éj, ha nap,
felfénylesz kelet éghegyén
s nyugodni térsz nyugat helyén.
Élve, örömben nyugszol el,
ujjong a halandók hada,
de csendesül, ha távozón
az éggel egyesülsz.
Nem látja már szem a szemet,
kígyók lepik a föld színét,
a vakká váltak alszanak.
Ám hajnalod ha feldereng,
ébrednek, hogy szépségedet lássák,
fényed megnyitja szemeik,
egymást felismerik.
Sugaraid, ó, add nekik!
S örök lakom nyugalmát add nekem,
végső honom hadd legyen otthonom,
házamon ki s bejárjak én,
Bám el ne zárják attól, mit szeret,
kószálhassak kedvem szerint
földön plántált fáim tövén
s a partról kortyoljam tavam vizét
nap nap után, nem szomjazván sosem.
Himnusz Réhez Pentu sírjából
Grigássy Éva fordítása
Ismered ezt a réges-régi drámát…
Bármerre indulsz, mindig Trója vár rád:
Mint délibáb ragyog a messzeségben,
vagy saját ablakodból integet feléd,
s hiába tiltakozol, hogy nem és nem,
s hiába, ha az istenek is vigyáznak,
mindenki odaadja végül mindenét –
akháj a trójainak, trójai az akhájnak.
Kántor Péter: Mint délibáb ragyog
A Hyperión legújabb túraútvonalában a trójai mondakör történeteit járjuk körül. Kedvcsinálóként következzen két rövid játék: ha nehéznek találod őket, kezdd az ismerkedést a Hyperión oldalain, ha pedig könnyűnek, itt a lehetőség még többet megtudnod!
Az alábbi képrészletek történelmi és mitológiai személyeket ábrázolnak! Húzd a neveket a megfelelő képre, majd ellenőrizd, hogy mindenkit sikeresen azonosítottál-e!
Giovanni Domenico Tiepolo (1727–1804) festménye azt a pillanatot ragadja meg, amikor a trójaiak bevontatják a falovat a városba.
Válogasd szét a kép alatt felsorolt hősök neveit aszerint, hogy a görögök vagy a trójaiak oldalán küzdöttek a háborúban. A görög sereg harcosainak nevét húzd a lóra, a trójaiakat pedig helyezd el körülötte!
A képek forrása: Szépművészeti Múzeum (1, 2), British Museum (1, 2, 3) , Kunsthistorisches Museum (1), Wikipedia (1, 2, 3, 4).
Brandt Józsinak
Kétségbe esem sokszor én is
A világon és magamon,
Gondolva, aki ilyet alkotott:
Őrülten alkotott s vakon.
De aztán balzsamként megenyhít
Egy drága Testvér halk szava,
Ki, míg itt járt, föld angyala volt,
S most már a mennynek angyala:
,,A világ Isten-szőtte szőnyeg,
Mi csak visszáját látjuk itt,
És néha – legszebb perceinkben –
A színéből is – – valamit.”
Reményik Sándor, 1933. február 6.
