SZJGY_Vezető_111

A Pegazus igában

Egyszer valaha egy lóvásárba – lehet,
Hogy Haymarketba, hol más is kerül piacra,
A Pegazust vezette egy
Koplaló költő, hogy eladja.

Fölnyerített a csodaló
S parádézva ágaskodott magasba.
De pompás, királynak való
Jószág! – ámult a vásár népe rajta –
Hanem hátán az a két rusnya szárny be kár!
Bármely postafogat díszére válhat.
Fajtája – mondják – ritka bár:
A légen át ki kocsikázgat?
S a pénzükre mind jól vigyáznak.
Végül egy bérlő: „Szó mi szó –
Vágja ki –, ez a szárny, igaz, semmire nem kell,
De leköti vagy lenyesi az ember,
S úgy megteszi igába még e ló.
Húsz fontot, ördög vigye, adok érte!”
Az rááll, s boldogan a vevő tenyerébe
Csap: „Itt a kezem!” – Jani meg
Zsákmányával szaporán elüget.

Befogják hát a paripát;
De az, szokatlan terhét megneszelve
Vágtatni kezd, hiszen szállni szeretne!
S nemes dühvel egy sziklahát
Partján fölborítja a taligát,
„No, már ezt is tudom – így Jani. – Kerge jószág!
Magában erre sem bízok több szekeret!
De holnap lesz pár utasom, hát
Befogom majd előfogat helyett:
Így a paripa két lovat spórol nekem meg;
S a vér heve idővel enged.”

Jól indul a dolog. Repül a kocsi, mint
A nyíl: a két gebe fut a gyors ló nyomában.
De mi történik? A felhők felé tekint,
S mert poroszkálni nem szokott az út porában,
Természetét követve a szekér-
Nyomról hamarosan letér,
S árkon-bokron, hegyen-völgyön át tovavágtat.
Dülöng a kocsi, táncol a kerék,
Nem használ itt se szó, se zabla, fék,
Utasai majd holtra válnak,
Míg összetörve-zúzva végre egy
Bérc tetején a kocsi megreked.

„Bolond dolog ez, fékomadta! –
Szól gondterhelt képpel Jani. –
Semmire sem megyek miatta!
De tán észretér a paci,
Ha dolga több s szűkebb a zabja.”

Próbát is tesz vele. S két-három nap után
Szinte árnyékká fogy a vad ló.
„Megvan a nyitja hát, megvan! – kiáltja Jankó. –
Ekébe vele szaporán,
S fogjátok mellé legnagyobb bikám.”

Szót tett követ. És nevet, aki látja:
Szántó ökörnek szárnyas ló a párja!
A griff nekidül az istrángnak szilajon,
Phöbus lova próbálná régi röptét;
Hiába: renyhén ballag a barom,
S úgy kell baktatnia neki is, ahogy ő lép!
Nagy keservében testéből tova-
Illan minden ereje, addig-addig,
Míg bújában az istenek lova
Meg nem roggyan s a porba nem hanyatlik.

„Átkozott jószág! – tört ki most Jani,
S szegény pára hátára nagyokat csap. –
Hát még erre sem vagy jó: szántani?
Mondhatom, veled jól becsaptak!”

Míg dühében ostorát szaporán
Forgatja, kint az úton, egy vidám
fickó közeledik s éppen feléje baktat.
Könnyű kezében peng a citera,
S csillogó aranyos szalaggal
Átfogva szőke hajzata.

„Földi, hová mégy e csodafogattal! –
Kiált a pórnak oda már
Messziről. – A madár egy gyöplűszáron
Az ökörrel! De fura pár!
Kipróbálni kicsit, barátom,
Kölcsönadnád a paripád?
S figyelj, mert most látsz ám csodát!”

Jani kifogja a lovát,
S a legény máris a griff hátán ül kevélyen.
Az állat, amint megérzi urát,
Topog, rágja a zabolát,
Fölszökken, hirtelen láng lobban a szemében;
Már nem a régi: újjászületik,
Szellem, isten lesz – fölemelkedik,
S pompás szökelléssel, mintegy viharban
Égnek iramlik, s mielőtt a szem
Nyomába érne, odafenn
Eltűnik a kéklő magasban.

Friedrich Schiller: A Pegazus igában
Rónay György fordítása

 

Római gyűrű Pegasust ábrázoló gemmával, 3–4. század

 


Szólj hozzá!

Még nem érkezett hozzászólás ehhez a bejegyzéshez