What Is There to Say?

Szolgálati közlemény: megszakítjuk adásunkat.

Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét – reméljük, hogy az elmúlt évek során éppoly sok örömet leltek az Antik Gyűjtemény életében, mint mi, látogatási időn innen és túl!

Ella Fitzgerald énekel, a zongoránál Ellis Larkins, 1954.

Búcsúznak az Antik Gyűjtemény távozó munkatársai: Endreffy Kata, Figler Krisztina, Nagy Árpád Miklós, Szikora Patricia, Tóth Noémi, Varga Eszter.


Háborgó hullámok

Elérhető a Hyperión felületén az Antik Gyűjtemény idei levelező pályázata, az Ókori vizeken harmadik fordulója, amely a verseny keretein kívül a tanórákon vagy a digitális oktatásban is használható. Az interaktív tankönyv formájában felépülő virtuális túra játékos feladatokkal segíti az iskolai tananyag elmélyítését.

Az olvasmány ezúttal a szalamiszi ütközetről szól, de kitér a görög–perzsa háborúk több jelentős eseményére is. A kapcsolódó fejezetek egy része az ókori Hellasz mindennapjait mutatja be: az athéni társadalmi berendezkedést, valamint a delphoii szentélykörzetet és a püthói játékokat tárgyalja. A történelmi távlatok pedig szélesednek – a diákok az egész Mediterraneum tengeri kereskedelmével és a hajóroncsokból feltárt leletekkel is megismerkedhetnek.

Az előző két forduló anyaga: Hajótörés a Vörös-tengeren, Az Argonauták.


Borítókép: osztrakonok Themisztoklész nevével, forrás: American School of Classical Studies.

Mitikus vizeken

Már elérhető a Hyperión felületén az Antik Gyűjtemény idei levelező pályázata, az Ókori vizeken második fordulója, amely akár a versenytől függetlenül, oktatási segédanyagként is használható.

Pompeii freskó részlete: Iaszón megérkezik Kolkhiszba
Pompeii freskó részlete: Iaszón megérkezik Kolkhiszba

Az első, egyiptomi témájú túraútvonalhoz hasonlóan most az Argonautákról szóló olvasmány is interaktív magyarázó tartalmakkal és izgalmas feladatsorokkal egészül ki, kitekintve az ókori Hellasz világára és mitikus történeteire. Klasszikus kori vázaképektől Apollóniosz Rhodioszon át a pompeii freskókig – játékosan, komolyan.


A borító- és bélyegképen: pompeii falfestmény részletei – Peliasz felismeri Iaszónt
A kép forrása: Marie-Lan Nguyen – Wikipedia; Museo Archeologico Nazionale di Napoli

Moirák kénye szerint

Ma már egyre ritkább, hogy egy kutató két diszciplina, az egyiptológia és a klasszika archeológia területén is otthonosan mozogjon. Schreiber Gábor (1974–2020) ilyen kutató volt. Idő előtt ment el – nagyon sok dolga lett volna még.

2009-ben ő mutatta be a Gyűjtemény egyik új szerzeményét, egy krétai hydriát Az Évszak Műtárgya kiállításon. Az ilyen vázákat elsősorban egyiptomi exportra készítették Kréta szigetén, többségük Alexandria temetőiből került elő, ahol hamvurnaként használták őket.

Ezzel az írással búcsúzunk tőle.

99.30.A_6 AA_001722
Hadra-típusú hydria, Kr. e. 250–200 (Fotó: Mátyus László)

Vitorlabontás

Már elérhető a Hyperión felületén az Antik Gyűjtemény idei levelező pályázata, az Ókori vizeken első fordulója. Az online tartalom nem csupán a versenyen részvevő csapatoknak hasznos segédanyag: az ókori hajózáshoz kapcsolódó olvasmányok és feladatsorok interaktív könyv formájában a tanórákat is színesíthetik és a digitális oktatásban is szabadon felhasználhatók. Mint virtuális túraútvonal, az ókor iránt érdeklődő nagyközönség számára is szórakoztató kaland!

gif

Az első hajó tehát tengerre szállt! Ez a forduló az egyiptomi hajótörött történetére épül, és négy, gazdagon illusztrált témán és játékos feladványokon keresztül mutatja be a Nílus menti ókori kultúra világát. A következő forduló anyaga – középpontjában az aranygyapjúért hajózó Argonauták történetével – november 13-ától lesz hozzáférhető.

Az Ókori vizeken levelező pályázatra 2020. október 9-ig lehet jelentkezni!


A hagyományokhoz híven a Pécsi Tudományegyetem Klasszika-filológia Tanszéke is meghirdeti az idei Hyperión Országos Tanulmányi Versenyt, amely szintén digitális eszközökkel hozza közelebb a diákokhoz a görög-római kultúrát. A verseny szűkebb tématerülete Athén (athéni mitológia és 20–21. századi feldolgozásai, Athén történelme, földrajza, építészete, athéni művészek, írók, ünnepek).

A pécsi versenyre 7–12. évfolyamos tanulók jelentkezhetnek négy nevezési kategóriában, 2020. november 20-ig. További részletek a pécsi Klasszika-filológia Tanszék honlapján.


A borítóképen: freskórészlet Menna thébai sírjából az abüdoszi zarándoklat ábrázolásával
Forrás: www.flickr.com, © kairoinfo4u / CC BY-NC-SA 2.0

Elmélkedő

A régi póz már nem felel meg.
Vegyünk egy újat. Ezt lehet.
Oly mindegy, milyen öltözetnek
igazítod a testedet.

Mindegy a ruha, de a test is,
a szellem meg – a mindenit!
nem sejti, merre hajtja Thespis,

mig orcájára színt derít.

Nemes Nagy Ágnes

színészek

Irodalom, művészet és színház a kiállítótérben is találkozik: idén is megrendezésre kerül a Szépművészeti Múzeum különleges programsorozata, a Textúra. Rendező: Székely Kriszta, premier: 2020. november 3.

További időpontok és jegyinformáció a Szépművészeti Múzeum honlapján.

A kollázsban két komikus színész: öreg polgár, zsákot cipelő szolga. A vers forrása: Digitális Irodalmi Akadémia; Thespist hagyományosan a tragédia „egyik feltalálójának” titulálják (a verssor utalásához lásd: Horatius – Ars poetica, 275–277).