Húnyt szemmel

Húnyt szemmel bérceken futunk
s mindig csodára vágy szivünk:
a legjobb, amit nem tudunk,
a legszebb, amit nem hiszünk.

Az álmok síkos gyöngyeit
szorítsd, ki únod a valót:
hímezz belőlük
fázó lelkedre gyöngyös takarót.

Babits Mihály

 

 

Fotók: Cara Phillips: Ultraviolet Beauties
Ifjúfej töredéke, Kr. u. 2. század második negyede (Fotó: Gisela Fittschen Badura)


 

Koldus-fohász Hermészhez

Mercurius, Kr. u. 1–2. század

Hermész, szivem Hermész, te Máia szent sarja,
Külléniosz! Könyörgök, ó, nagyon fázom!

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Adjál köpenyt Hippónaxodra s ingecskét,
szandálka és bundácska is legyen hozzá,
s arany-sztatér, vagy hatvan, úr zsebéből jött!

Adjál köpenyt Hippónaxodra, mert fázom
s fogam nagyon vacog!

Hippónax (Kr. e. 6. század)
Horváth István Károly fordítása

 


Arethusa

“Én az achájai nimfáknak voltam seregéből
egy; s nem akadt, ki serényebben járt volna a berken,
vagy ki vadászhálót lett volna kivetni serényebb.
S bár alakom hírére bizony sohasem törekedtem,
csak bátor voltam, mondottak szépalakúnak.
Annyira dícsért szép orcám sose volt örömömre;
más örvend, engem falusit, piritott, hogy a testem
oly gyönyörű: hittem, hogy vétkek vétke, ha tetszem.
Stymphal erdőből tértem haza lankadozóan;
hőség volt, s a hevét még megkettőzte a munka.
Föllelek egy patakot, miben örvény nincs, se morajlás,
teljesen áttetsző a fenékig, kis kavicsát mind
megszámlálhatnád, s alig is látszott tovafolyni.
Ott a fehér fűzfák, habtáplált nyárfai lombok
adtak a vízbevesző partnak természetes árnyat.
Indulok, és legelőbb talpam mártom be a vízbe,
majd térdig bemegyek; nem elég ez, lágy puha leplem
oldozom és levetem, hajlós fűzágra terítem,
s elmerülök csupaszon. Csapkodva a vízcsobogásban
játszadozom, karomat kivetem, s ide és tova siklom,
s ekkor a vízmélyről sustorgás ér a fülembe,
megriadok, s a közel partnak peremére kiszállok.
Tovább is van…

Semmi oly édes

 

Édes a szomjasnak a havas ital; édes a télből
enyhe zefír szárnyán szállni a tavasz elé;
mégsincs semmi oly édes, mint amikor szerelemben
összefonódott párt rejt a közös takaró.

Asklépiadés: Epigramma
Szabó Lőrinc fordítása

 

Ágyon fekvő párt ábrázoló szobrocska, Mykéné, Kr. e. 13–12. század

 


 

Habszülte

Földanya: Gaia, meg Úranosz: Égisten valamennyi
gyermeke mindjárt kezdetben gyűlölte az apját,
mert sorban mihelyest közülük csak megszületett egy,
elrejtette a föld mélyén mindet, hogy a fényre
föl ne kerüljenek, és még tetszett is neki álnok
tette, de bánatosan sóhajtott Gaia, az órjás
Földanya és maga is rút cselt szőtt Úranosz ellen.
Szürke acélt hoz gyorsan létre, belőle az első
sarlót elkészítve, övéinek ily szavakat mond,
átérezve baját, hogy bátrakká tegye őket:
“Kedves gyermekeim ti, enyéim s dölyfös apáé,
bárcsak hallgatnátok rám, vállalva a bosszút,
mert méltatlan tettet apátok tett legelőször.”

Tovább is van…