A Főníciai

– Szilágyi János Györgynek –
hét évtizedes barátságunk jegyében – szeretettel

Lobogó ihletre? Megrendelésre?
Közbeszerzés? És versenyeztetés?
Egyszercsak meghasadt a tenger és
Kidőlt belőle háromezredévre.

Hol van már Büblosz Türosz vagy Szidón?
Melyiknek műhelyében lehetett kész?
De itt az ős függélyes felemelt kéz,
Melyet redőz terrakotta chiton.

Istent-e vagy embert mintáz? a szobrászt
Mit érdekelte? keres jó megoldást.
Például: graeca ponderáció?

Háromévmiljó evolúció –
Gondolja. De aztán: „Nekem elég lesz,
Ha hozzájutok három ezredévhez.”

Somlyó György

 

Okor_93
Főníciai férfiszobor, Kr. e. 450–425 körül

 


Kő kövön. Antik gyűjtemény.

Nagy Árpád Miklósnak

Organikus kő. Nem ág nő belőle,
mégis terem. Szeme almái… Nézd!
A visszhangos fehér teremben ott áll,
és mi megállunk a törött titoknál –
bennünk hajt ki, belénk nézi magát,
terhes asszonyok méhét megpuhítja,
gondterhelt férfi szívét megpuhítja,
a hideg üres és ásványi térben
a kőből hajol ki, kihajt a szem,
az ember-forma isteni tekintet
a vak anyagból sugárzik elő,
s ki megkövülten nézi, érzi, lába
a kőkockákba legyökerezik,
kockáznak vele a nagyobb erők,
se holt, se élő, köztes térbe dobva
csak része a nagy tervnek, át meg át-
járja a lélek, lélegzettelen.
Kockázat ez: ki kőre néz – kire? –
maga mered márvánnyá, mégis él.
Micsoda csend, miféle dobogás,
kövek édene, a közös tudás
szégyene, öröme, szédülete,
él, él, nem él, ki néz kit, kőtükör,
sík kőlap, rajta név. Azé, ki néz.

Szabó T. Anna

Ifjúfej töredéke (Fotó: Gáti György)


Invokáció

Isis_Pelagia

 

Istennő, haragot ne, van úgyis elég, te csak azt zengd,
azt, hogy a Szépművészeti Múzeum Ókori Gyűjte-
ménye – ajaj, itt egyet zökken a sor, nem a metrum,
arra azért ügyelünk, csak az enjambement, ugye, hoppá,
szó közepén át lendült egyik sorból a másik
sorba, meleg helyzet volt, nem mondom, de megúsztuk.
(Köztünk szólva a név másképpen a hexameterbe
nem passzol.) Na de hol tartottam? Múzsa, segíts meg!
Száz év! Ó, ti nagy istenek, onnan nézve csekélység,
itt ellenben, a földön – sőt: Pannónia földjén,
megy csodaszámba, hogy ez meglett és pláne meg is van!
Hogy sem a múltak zápora el nem mosta, se mostan
árjai banketteknek, ahol bankárjai ettek
torkos időnknek, és ha csak ettek volna, de ittak!
Vagy nem is itt? Ithakában! Hisz meg is írta Homérosz.
Pletykás vén banyamúzsa, miket suttogsz a fülembe!
Nézd meg: kit látsz itt te a látogatási időn túl?
Krétai korsókból vedelik tán bárkik a whiskyt?
Nyisd ki szemed jól: minden zugban, akárhova nézel,
múzsafi, múzsaleányzó: dalnok pengeti lantját.

Várady Szabolcs: “Eposz”
Az Antik Gyűjtemény centenáriuma alkalmából
2008. november 27.