Habszülte

Földanya: Gaia, meg Úranosz: Égisten valamennyi
gyermeke mindjárt kezdetben gyűlölte az apját,
mert sorban mihelyest közülük csak megszületett egy,
elrejtette a föld mélyén mindet, hogy a fényre
föl ne kerüljenek, és még tetszett is neki álnok
tette, de bánatosan sóhajtott Gaia, az órjás
Földanya és maga is rút cselt szőtt Úranosz ellen.
Szürke acélt hoz gyorsan létre, belőle az első
sarlót elkészítve, övéinek ily szavakat mond,
átérezve baját, hogy bátrakká tegye őket:
“Kedves gyermekeim ti, enyéim s dölyfös apáé,
bárcsak hallgatnátok rám, vállalva a bosszút,
mert méltatlan tettet apátok tett legelőször.”

Így szólt, ám elfogta a félelem ott valamennyit,
egy se felelt, a ravasz Kronosz egymaga bátorodott fel,
és mindjárt ily szókkal szólította meg anyját:
“Édesanyám, fogadom, hogy megteszem azt, amit elvársz
tőlem, s átokverte apánkra nem is hederítek
többé, mert ő tett méltatlan tettet először.”
Így szólt, s Gaia, az órjás Földanya szíve örömmel
telt meg, a jólköszörült sarlót odaadta kezébe,
s leshelyen elrejtette fiát, kitanítva a cselre.
Jött – a sötét Éj volt a kisérete – Úranosz is már,
Gaiát vágyódó szerelemmel akarta ölelni,
minden irányba kinyújtózott, s fia bal keze lesből
tört rá, míg jobbjában feltartotta az órjás,
jólköszörült sarlót, avval jó apja szemérmét
hirtelenül lenyiszálta s egész erejét beleadva
dobta a háta mögé, de kezéből nyomtalanul nem
tűnt el: ahány vércsepp csordult ki belőle s aláhullt,
mind az ölébe fogadta a Föld, s megszülte időre
zordon Erinnüszeket, s a Gigászokat, ezt a kemény fajt,
melynek fegyvere csillog s hosszú dárda kezükben,
s szülte az erdők Nümpháit, híres Meliákat.
Apja szemérmét meg lenyiszálva az éles acéllal
szárazföldről mély tengerbe vetette be mindjárt,
hogy hosszú ideig ringassa-sodorja a hullám;
isteni bőrről cseppent fényes hab körülötte,
abból lép ki a lány a küthérai partra először,
majd innét tovaúszva elér Küprosz szigetéhez.
Ott, hol a szép istennő lép, a szemérmes, a partra,
karcsú lába alatt pázsit nő; Aphroditének,
“habszültének”, vagy Küthereiának, koszorúsnak
hívják istenek és a halandók, mert a habokból
lett, s aztán a küthérai néphez jött el először.

Hésiodos: Istenek születése (részlet)
Trencsényi-Waldapfel Imre fordítása