A peloponnésosi háború első szakaszában (Kr. e. 431–421) nem csupán a harc, hanem egy ismeretlen betegség is tizedelte Attika lakosságát. Kr. e. 429-ben a járvány áldozatául esett maga Periklés is. Plutarchos, aki szerint az athéni államférfi hosszan gyötrődött a betegség tüneteitől, hozzáteszi: Periklés jelleme mit sem változott a szenvedéstől. Egy történet szerint ugyanis, amikor egy barátja meglátogatta, gúnyosan mutatta neki az asszonyok által ráaggatott talizmánt: „nagyon nagy betegnek kell lennie ahhoz, hogy eltűrjön ilyen balgaságot” (Plutarchos: Párhuzamos életrajzok – Periklés 38,4, Máthé Elek fordítása).
A görög-római világban az amulettek egyik leggyakoribb felhasználási területe a gyógyítás volt, de alkalmazták őket szerelmi vágy felkeltésére vagy részegség ellen is. Tágabb értelemben amulettnek nevezünk minden olyan tárgyat, amelyeknek védelmező, szerencsehozó képességet tulajdonítottak. Sokat közülük ékszerként is viseltek, vagy éppen szalagként kötöztek bokára, csuklóra, mint ma a barátság-karkötőket. Rendeltetésük, formájuk és anyaguk is rendkívül színes képet mutat – az ókori ember szemében a különféle kövek, amelyeket a vésnökök képekkel, varázsjelekkel és szövegekkel díszítettek, varázserővel bírtak. A hasonló tárgyak védelmező funkciója az antikvitás után sem ismeretlen: a varázsgemmák alakjára és funkciójára emlékeztet az Egri csillagokban Jumurdzsák gyűrűje, a balkáni néphagyományban pedig ma is jelen van a szalagamuletteket idéző szokás, a márciuska felkötözése.
