„Irgalmazz nékem”

Palmyra, 2015

Magasan a hegy zománcos fején,
Egy halom – melyet bámul fekhelyén
Az álomittas pásztor, fölemelve
Nehéz szemhéját, lassan mozdul nyelve,
Majd sűrűn morogja: „Irgalmazz nékem”,
Mikor a hold negyede ég az égen –
Egy halom magasult fel a tetőn,
Mely napos éterbe nyúlt reszketőn,
S éjjel a tűnt nap fényét ontva lángolt,
Míg a hold különös világa táncolt;
A halom, melyre az ég fénye hullt,
Szép márványoszlopokkal magasult
A légbe, s iker-mosolyát ragyogta
A messze lent vetélkedő habokra,
S az ifjú hegyet barlangjába fogta.
Köve megolvadt csillag, mely leérve
A sötét légben, en-szemfödelére
Ezüstöt hullat, haldokolva, szét,
S felékíti az ég minden körét.
Egy kupola, mely az égből szökött,
Koronaként az oszlopok fölött
Pihent: egyetlen gyémánt ablaka
A bíbor légbe nézett. És maga
Az Istentől eredt sugár kereste,
Szentelt szép fénykörét megkétszerezte;
Csak akkor nem, ha az ég fénye ellen
Sötét szárnyat emelt egy buzgó szellem.
De ott szeráf-szemek látták a földet
Fedő homályt is, azt a szürkés-zöldet,
Melyet a Szépség sírjául jelöl
A Természet, s leng a sarkok felől;
S minden faragott kerub, kitekintve
Márvány lakából, olyannak tűnt, mint e
Föld, mert a fülke árnya ráborult –
Mily pompás, dús szobrokat ont a mult!
Achaia, Tadmor és Persepolis
És Baalbek és a szép Gomorra is
Nyugodt mélyből! Óh, hozzád ért a hullám,
De már nem vált meg, késve tornyosulván!

Edgar Allen Poe: Al Aaraaf (részlet)
Devecseri Gábor fordítása

Házaspár sírköve Palmyrából, Kr. e. 3. század eleje (Fotó: Mátyus László)

(Fent: Palmyra látképe 2005-ben, © Zeledi, forrás: wikipedia)


Pompásan egybevág minden

A hírek az actiumi csata kimeneteléről
igazán váratlanul jöttek.
De új okmányt fogalmazni ezért fölösleges.
Csak a nevet kell átalakítani. Ehelyett
ott az utolsó sorban: „Megváltója a rómaiaknak
a veszélyes Octaviustól,
Caesar torzképétől”,
ezt iktatjuk be: „Megváltója a rómaiaknak
a veszélyes Antoniustól.”
Az egész szöveg remekül egybevág.
„Annak, aki diadalmas, fényhozó,
páratlan minden hadműveletekben,
aki az államvezetésben csodálatra méltó,
akiért forrón imádkozott a község,
mert uralkodását Antoniusnak…”
Ide, mint fent: „Caesar uralkodását
Zeusz legszebb adományának tekinti –
aki a hellének erős védura,
aki a görög szokásokat kegyesen tiszteli,
akit imádnak minden görög tartományban,
aki legméltóbbnak bizonyult minden magasztalásra,
s hogy tetteit a történetírás meg a költészet színezze,
GÖRÖG NYELVEN, mely a dicsőség hordozója.”
És így tovább, és így tovább. Pompásan egybevág minden.

Konsztantinosz P. Kavafisz: Egy kisázsiai községben
Vas István fordítása

4817_3 AA_001639b
Töredékek az actiumi győzelmet megörökítő római reliefciklusból. Fent: Apollón az actiumi hegyfokon; lent: ünnepi menet. (Fotó: Mátyus László)


Semmi oly édes

Édes a szomjasnak a havas ital; édes a télből
enyhe zefír szárnyán szállni a tavasz elé;
mégsincs semmi oly édes, mint amikor szerelemben
összefonódott párt rejt a közös takaró.

Asklépiadés: Epigramma
Szabó Lőrinc fordítása

Ágyon fekvő párt ábrázoló szobrocska, Mykéné, Kr. e. 13–12. század

Kő kövön. Antik gyűjtemény.

Nagy Árpád Miklósnak

Organikus kő. Nem ág nő belőle,
mégis terem. Szeme almái… Nézd!
A visszhangos fehér teremben ott áll,
és mi megállunk a törött titoknál –
bennünk hajt ki, belénk nézi magát,
terhes asszonyok méhét megpuhítja,
gondterhelt férfi szívét megpuhítja,
a hideg üres és ásványi térben
a kőből hajol ki, kihajt a szem,
az ember-forma isteni tekintet
a vak anyagból sugárzik elő,
s ki megkövülten nézi, érzi, lába
a kőkockákba legyökerezik,
kockáznak vele a nagyobb erők,
se holt, se élő, köztes térbe dobva
csak része a nagy tervnek, át meg át-
járja a lélek, lélegzettelen.
Kockázat ez: ki kőre néz – kire? –
maga mered márvánnyá, mégis él.
Micsoda csend, miféle dobogás,
kövek édene, a közös tudás
szégyene, öröme, szédülete,
él, él, nem él, ki néz kit, kőtükör,
sík kőlap, rajta név. Azé, ki néz.

Szabó T. Anna

Ifjúfej töredéke (Fotó: Gáti György)


Habszülte

Földanya: Gaia, meg Úranosz: Égisten valamennyi
gyermeke mindjárt kezdetben gyűlölte az apját,
mert sorban mihelyest közülük csak megszületett egy,
elrejtette a föld mélyén mindet, hogy a fényre
föl ne kerüljenek, és még tetszett is neki álnok
tette, de bánatosan sóhajtott Gaia, az órjás
Földanya és maga is rút cselt szőtt Úranosz ellen.
Szürke acélt hoz gyorsan létre, belőle az első
sarlót elkészítve, övéinek ily szavakat mond,
átérezve baját, hogy bátrakká tegye őket:
“Kedves gyermekeim ti, enyéim s dölyfös apáé,
bárcsak hallgatnátok rám, vállalva a bosszút,
mert méltatlan tettet apátok tett legelőször.”

Tovább is van…

A teve fohásza

A Napfolt Kft-nek

Monoton
üget a süppedő homokon
a sivatag lova,
a tétova teve
tova.
Hátán rezegve
mozog a
rozoga
kúp
alakú púp.
A helyzete nem szerencsés.
Apró szemcsés
homokkal telve
a füle, a nyelve.
Sóvár szemekkel kutat
kutat.
Még öt-hat nap
kullog baktat.
Az itató tava távol,
s oly rettentő messze még az oázis.
Erre utal az alábbi fohász is:

Tevék ura!
Te tevél tevévé engem eleve,
Teveled nem ér fel tevefej tétova veleje.
Te terved veté a tevevedelő tavat tavaly távol,
de tévednél, vélvén,
vén híved neved feledve
elvetemedve
vádol.
Nem! Vidd te tevelelkem hovatovább tova,
mivel levet – vert vederbe
feltekerve – nem vedelve
lett betelve
a te tevéd szenvedelme.
Te nevedbe
legyen eme
neveletlen tevetetem
eltemetve!

S evezzevel ava teve
levelkévét kivilevelhevelteve.

Romhányi József

Teve alakú füstölő. Palmyra (?), Kr. e. 1 – Kr. u. 1. század (Fotó: Mátyus László)