Arethusa

“Én az achájai nimfáknak voltam seregéből
egy; s nem akadt, ki serényebben járt volna a berken,
vagy ki vadászhálót lett volna kivetni serényebb.
S bár alakom hírére bizony sohasem törekedtem,
csak bátor voltam, mondottak szépalakúnak.
Annyira dícsért szép orcám sose volt örömömre;
más örvend, engem falusit, piritott, hogy a testem
oly gyönyörű: hittem, hogy vétkek vétke, ha tetszem.
Stymphal erdőből tértem haza lankadozóan;
hőség volt, s a hevét még megkettőzte a munka.
Föllelek egy patakot, miben örvény nincs, se morajlás,
teljesen áttetsző a fenékig, kis kavicsát mind
megszámlálhatnád, s alig is látszott tovafolyni.
Ott a fehér fűzfák, habtáplált nyárfai lombok
adtak a vízbevesző partnak természetes árnyat.
Indulok, és legelőbb talpam mártom be a vízbe,
majd térdig bemegyek; nem elég ez, lágy puha leplem
oldozom és levetem, hajlós fűzágra terítem,
s elmerülök csupaszon. Csapkodva a vízcsobogásban
játszadozom, karomat kivetem, s ide és tova siklom,
s ekkor a vízmélyről sustorgás ér a fülembe,
megriadok, s a közel partnak peremére kiszállok.
Tovább is van…

Az élet után…

And who by fire, who by water,
who in the sunshine, who in the night time,
who by high ordeal, who by common trial,
who in your merry merry month of may,
who by very slow decay,
and who shall I say is calling?

And who in her lonely slip, who by barbiturate,
who in these realms of love, who by something blunt,
and who by avalanche, who by powder,
who for his greed, who for his hunger,
and who shall I say is calling?

And who by brave assent, who by accident,
who in solitude, who in this mirror,
who by his lady’s command, who by his own hand,
who in mortal chains, who in power,
and who shall I say is calling?

Leonard Cohen kérdése, 1974-ből

Egy válasz, Kr. e. 370 körül

Egy halott lány megérkezik Dionysos istenhez. Lucaniai nestoris (Fotó: Mátyus László)

Igazi, császári cserepek

Róma, Monte Testaccio

Mihály tűnődve elindult. Dél felé ment, a Tevere mellett, kifelé a városból, a nagy halott Maremmák felé. A város határán egy furcsa domb áll, a Monte Testaccio, arra ment fel. Ezt a dombot azért hívják cseréphegynek, mert az egész hegy eltörött cserepekből keletkezett. Itt volt a római időkben a borpiac. Ide hozták lezárt kőkorsókban Spanyolország borait. A kőkorsókat azután összetörték, a bort tömlőkbe öntötték át, a korsó cserepeit pedig összesöpörték, amíg ez a hegy nem lett belőlük. Mihály ábrándosan felemelt néhány pirosas cserépdarabot, és zsebre tette. – Műemlékek – gondolta. – Igazi, császári cserepek. Valódiságukhoz kétség nem fér, amit nem minden műemlékről lehet elmondani.

Szerb Antal: Utas és holdvilág (részlet)

Tunéziai boros amphora, Kr. u. 4–5. század (Fotó: Mátyus László)

Ez az amphora végül elkerülte a Testaccio cserepeinek sorsát…