Archaikus Apolló-torzó

Nem ismerhettük hallatlan fejét,
melyben szeme almái értek. Ám a
csonka test mégis izzik, mint a lámpa,
melybe mintegy visszacsavarva ég

nézése. Különben nem hintene
melle káprázatot s a csöndes ágyék
íves mosollyal, mely remegve lágy még,
a nemző középig nem intene.

Különben csak torzult és suta kő
lenne, lecsapott vállal meredő,
nem villogna, mint tigris bőre, nyersen,

s nem törnék át mindenütt busa fények,
mint csillagot: mert nincsen helye egy sem,
mely rád ne nézne. Változtasd meg élted!

Rainer Maria Rilke: Archaikus Apolló-torzó
Tóth Árpád fordítása

8412_AA_005171
Márvány ifjúszobor torzója, Kr. e. 6. század közepe (Fotó: Mátyus László)

A Pegazus igában

Egyszer valaha egy lóvásárba – lehet,
Hogy Haymarketba, hol más is kerül piacra,
A Pegazust vezette egy
Koplaló költő, hogy eladja.

Fölnyerített a csodaló
S parádézva ágaskodott magasba.
De pompás, királynak való
Jószág! – ámult a vásár népe rajta –
Hanem hátán az a két rusnya szárny be kár!
Bármely postafogat díszére válhat.
Fajtája – mondják – ritka bár:
A légen át ki kocsikázgat?
S a pénzükre mind jól vigyáznak.
Végül egy bérlő: „Szó mi szó –
Vágja ki –, ez a szárny, igaz, semmire nem kell,
De leköti vagy lenyesi az ember,
S úgy megteszi igába még e ló.
Húsz fontot, ördög vigye, adok érte!”
Az rááll, s boldogan a vevő tenyerébe
Csap: „Itt a kezem!” – Jani meg
Zsákmányával szaporán elüget.

Tovább is van…

Különleges erények

Felebaráti szeretet és őszinte jóakarat; ez a két fő erény, melyet a nyihahá-k gyakorolnak, és nem csupán kivételes kedvenceikkel, hanem a fajta minden tagjával, kivétel nélkül. Az ország legtávolabbi részeiből közéjük keveredett idegenekkel pontosan úgy bánnak, mint a legrégibb szomszéddal; bárhová menjen is az újonnan érkezett, mindenütt otthon fogja érezni magát. Az illendőség szép formáit és az udvariasságot a végletekig gyakorolják – az etikett viszont teljesen ismeretlen az országban. Csikaikhoz, rokonaikhoz nem fűzi őket semmiféle majomszeretet, azt a gondosságot, melyet nevelésükre fordítanak, kizárólag az értelem diktálja nekik. Hamarosan észrevettem, hogy gazdám például ugyanolyan gyöngéden bánik szomszédja családjával, mint a magáéval. Legszentebb meggyőződésük, hogy az egész faj szeretete természeti törvény – csak az értelem tesz személyek között is különbséget, persze ott is csak akkor, ha az erények különlegesek.
Jonathan Swift: Gulliver utazásai
Utazás a nyihahák országába (részlet)
Szentkuthy Miklós fordítása
Attikai feketealakos amphora lófej-protoméval, Kr. e. 575–550 körül

Óda egy görög vázához

50.568_AA_003630crop12Oh, tűnt derűk arája, íme még
itt állsz s dajkál a vén idő s a csend
s mesélsz: füzérid közt rajzos regék
lágy dalnál édesebb lejtése leng:
óh, lombdiszed közt mily legenda él?
Mily istenségek, vagy mily emberek?
Árkádia, vagy Tempe-völgy e táj?
Vagy más ég s föld? Kik e vad némberek?
Őrültet űznek? vagy harc sodra kél?
Sip andalog? dob döng? kéj láza fáj?

Édes a hallott dal, de mit a fül50.568_AA_003630crop21
meg sem hall, még szebb: halk sipocska, zengd!
Ne testi fülnek! gyöngyözd remekül
lelkembe ritmusát, mely csupa csend!
Szép ifju! nótád tündér lomb alatt
örökre szól s örök a lomb a fán!
S te, vad szerelmes, kinek ajakad
bár oly közel, édes célt mégsem ér,50.568_AA_003630crop23
ne bánd, bár vágyad kéjt hiába kér,
örök, szép vágy lesz s nem hervad a lány!

Óh, boldog lombsor, el nem száradó,
melynek a tavasz búcsút sohsem int,
óh, boldog pásztor, sohsem fáradó,
fújván örök sipod szived szerint,
s óh, százszorosan boldog szerelem,
örökre hév s örök örömre kész,50.568_AA_003630crop9
zsibongó, zsenge vágy: még! egyre még!
– Mily más a bús, halandó gyötrelem,
melytől a szív megundorúl s nehéz
s a nyelv kiszárad és a homlok ég…

Mily áldozatra gyűl emitt a nép?
A zöld oltár elé szent pap vonat
szelíd üszőt, amely bődülve lép
s borítja lágy szőrét virágfonat.
Mily apró város az, mely halk habok
partján, vagy békés várövü hegyen50.568_AA_003630crop11
tárt utcákkal e jámborokra vár?
– Óh, kicsi város, néped elhagyott
s közűlük hírt regélni nem megyen
csöndedbe vissza soha senki már…

Óh, antik karcsuság, szelíd ivek,
márványfiúk s lányok kecses köre,
óh, sűrü ágak, eltiport füvek,
óh, formák csöndje, anda gyönyöre
az öröklétnek: hűs pásztormese!
Ha rajtunk múlás űli már torát,50.568_AA_003630crop20
te megmaradsz s mig új jajokkal ég
az új kor, nékik is zengsz, hű barát:
„A Szép: igaz s az Igaz: szép!” – sose
áhítsatok mást, nincs főbb bölcseség!

John Keats, 1819
Tóth Árpád fordítása

50.568_AA_003630
Vörösalakos kratér, Kr. e. 390 körül (Fotó: Mátyus László)

Tán nem te vagy?

Ha rátekintesz kedvesedre
akit szeretsz: tán nem te vagy?
Ha koldus lép a küszöbödre
akit kivetsz: tán nem te vagy?
Ki orrodért nyúl s orrát fogja
és gúnyolod: tán nem te vagy?
A dal ajkad testtelen foglya
és dúdolod: tán nem te vagy?
Fű, bárány, tigris, féreg, ember
akit megölsz: tán nem te vagy?
Fű, bárány, tigris, féreg, ember
aki legyőz: tán nem te vagy?
Bárki megy hóban akadozva
s befedi tél: tán nem te vagy?
Jutsz üdvösségre, kárhozatra
s aki itél: tán nem te vagy?

Weöres Sándor: Négy Korál (részlet)

57.20.A_rectoAA_004959
Etruszk bronz tükör, Kr. e. 4–3. század (Fotó: Mátyus László)

És sorba gurítottuk a golyókat

gurigAzt játszottuk, hogy mindenki gurít egy golyót, és akinek a golyója eltalál egy olyan golyót, ami már oda van gurítva, akkor azé az összes golyó. És sorba gurítottuk a golyókat, már volt a falnál vagy tizenöt golyó, és volt közte két üveg is. És akkor egyszerre csak azt kiáltja a Richter: „Vége van, jönnek a Pásztorok!” És a sarkon jöttek is a Pásztorok, zsebre volt dugva a kezük, és lehajtották a fejüket, és olyan lassan jöttek, hogy mi mindnyájan nagyon megijedtünk. Hát hiába is voltunk mi öten, ők ketten olyan erősek, hogy tízet is elvernek. És nem is szabad minket úgy számítani, hogy mi öten vagyunk, mert ha baj van, akkor a Kolnay is elszalad, és a Barabás is elszalad, hát csak hármat szabad számítani. Esetleg én is elszaladok, hát csak kettőt szabad számítani. És ha esetleg mind az öten elszaladunk, akkor se ér az egész semmit, mert a Pásztorok a legjobb futók az egész Múziumban, és mink hiába szaladunk, mert utolérnek. Hát csak jöttek a Pásztorok, egyre közelebb jöttek, és nézték nagyon a golyókat.

Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk (részlet)
Golyózás (jelenet Fábri Zoltán 1969-es filmjéből, forrás: PIM)

Astragalosszal játszó kisfiú római márványszobra, Kr. u. 1. század utolsó negyede (Fotó: Mátyus László)