Pályázati felhívás
H/Arcképek
 
A budapesti Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteménye tizennegyedik alkalommal hirdeti meg levelező pályázatát általános és középiskolák 5–7., illetve 8–10. évfolyamos csoportjai, szakkörei számára. Csoportok és szakkörök jelentkezése esetén a csapat tagjainak azonos korosztályból kell kikerülniük (5–7., ill. 8–10.), létszámuk nem haladhatja meg a 15 főt.
 
Ebben az évben a pályázat a görög-perzsa háborúk legnagyobb hőseit, csatáit, a két kultúra sokszínűségét ismerteti meg a résztvevő diákokkal. A pályázati időszak végére a diákoknak pályaműként egy képes forgatókönyvet (storyboardot, tehát egy történet képregény-szerű, rajzos megjelenítését) kell elkészíteniük, a feladatlapokból megismert történetek alapján. A legjobb eredményeket elérő csapatok elkészített pályaművükből animációt készíthetnek a Múzeumban, mely majd honlapunkon megjelenik.
 
Az októbertől áprilisig tartó időtartam alatt a csapatok négy feladatlap kitöltésére vállalkoznak, amelyek megoldására és feladására fordulónként legalább 4 hét áll a rendelkezésükre. A feladatlapok megoldásával szerzett pontok alapján különböző szinteket lehet teljesíteni a versenyben, és különböző jutalmakat szerezni. Minden feladatlapban lehetőség lesz bónuszkérdéseket is megválaszolni, amelyekkel a résztvevők további pontokat szerezhetnek és javíthatják helyezésüket a versenyben.
 
Az első feladatlapot a jelentkező csoportok 2015. október 2-tól tölthetik le honlapunkról. A feladatlapokat fordulónként javítjuk. Az utolsó feladatlap visszaküldésének határideje után több mint egy hónap áll rendelkezésre, hogy a pályaművet eljuttassák a bíráló bizottság elé.
A pályamű beküldésének határideje: 2016. április 11. péntek.
 
Az elkészítendő forgatókönyv legalább négy, legfeljebb hat képkockából állhat, és az egyes képkockák mérete B/5-ös és A/4-es méret között lehet. A pályaműveket korcsoportonként értékeljük.
Minden jelentkező csapat csak egy pályaművet küldhet be. A négy feladatlap helyes kitöltéséért járó pontok száma megegyezik a pályaműre adható maximális pontszámmal. A kijavított feladatlapokon mindig feltüntetjük az elért pontszámot, valamint honlapunkon folyamatosan követhetővé tesszük a csapatok állását a versenyben. A pályaműveket 2016 áprilisában értékeljük; az eredményről a résztvevőket még ugyanebben a hónapban értesítjük.
A győzteseket a tanév végén egy napra vendégül látjuk Budapesten és forgatókönyvüket kiállítjuk.
A Szépművészeti Múzeum fenntartja magának a jogot a beküldött pályaművek határozatlan idejű és teljes körű felhasználására.
 
A pályázatra jelentkezni lehet Kevély Flóránál 2015. október 2-ig a 06-1-469-7178-as fax-számon, a marathon@szepmuveszeti.hu e-mail címen, valamint levélben az alábbi címen: Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjtemény, 1146 Budapest Dózsa Gy. út 41. A borítékra kérjük, írják rá: H/Arcképek.

A jelentkezési lap letölthető az oldal alján.

A pályázattal kapcsolatos további felvilágosítás kérhetnek a 06-1-469-7262 telefonszámon.

Nevezési díj nincs.

Kérdéseikre szívesen válaszolunk a fenti címek és telefonszámok bármelyikén.


Letölthető dokumentumok

Bejelentkezés: