Lexikon

Fogadalmi tárgyak elhelyezése és megőrzése a szentélyekben

A templomi ajándékszentelés szokása végigvonul a görögség egész ókori történetén. A szentélyekben így évről évre gyűltek a felhalmozott ajándékok; az egyszerűbb falusi „kegyhelyeken” igénytelenebb tárgyak, köztük megszámlálhatatlan mennyiségű agyagszobrocska, kisbronzok, fára festett igénytelen kivitelű képecskék, esetleg kisebb kőszobrok és domborművek. A nagyobb városi kultuszkörzetekben s különösen azokban, amelyek valamilyen módon az egész görögség figyelmének középpontjában álltak, ezek mellett monumentális márvány- és bronzszobrok, arany- és ezüsttárgyak, drága kelmék, az ötvösművészet remekei halmozódtak fel. Mindezek jelentős anyagi értéket képviseltek, s idővel valóságos kincstárrá tették őrzési helyüket; az állam vagy szentély vagyonának jelentős részét képviselték, amely szükség esetén felhasználható volt. így pl. Athén a Spárta elleni háború utolsó szakaszában, Kr. e. 406-ban a beolvasztott arany és ezüst fogadalmi ajándékokból építette újra hajóhadát. Érthető ilyenformán, hogy már a klasszikus korban minden nagyobb szentélyben gondosan raktározták és leltározták ezeket, s arra kijelölt tisztviselők rendszeresen ellenőrizték a raktárak állagát. Az ilyen ellenőrzések kőbe vésett jelentéseiből néhány szemelvény elképzelést adhat a szentélyekben felgyűlt kincsek – jórészt állami vagy egyéni fogadalmi ajándékok s az áldozatoknál használt tárgyak – mennyiségéről és fajtáiról. A 4. században egyre gyakrabban jegyeznek fel lopásokat is, ugyanakkor regisztrálják a rongálódásokat, restauráltatják az arra érdemes darabokat, másokat pedig beolvasztanak. Rendszeresen a beolvasztás volt a sorsuk a nemesfém edényeknek, amelyeket időnként helykímélés céljából tömegesen alakítottak át nagyobb tömör edényekké. Máskor a felgyűlt kisebb értékű vagy megrongálódott tárgyakat megfelelő szertartás mellett eltávolították a szentélyből, és elásták; ugyanez történt valamennyi benne levő tárggyal, ha egy templomot háborúban vagy más alkalommal megszentségtelenítettek. Ilyen eltávolított fogadalmi tárgyakkal telt gödrök nemegyszer kerülnek elő ásatásokon, s a görög művészet igen értékes leletanyagát alkotják. A szentélyekben felhalmozott műkincsek rendszeres apasztói voltak a hódító háborúk seregei, különösen a rómaiak. A római császárkorban azonban a klasszikus kor nagy szentélyei múzeumszerűen őrizték a bennük felhalmozott és még megmaradt műkincseket, mert a megcsodálásukra odasereglő idegenek jelentős jövedelmet jelentettek.(1)

Szilágyi János György (in Szilágyi J. Gy. 1962 I, 99–100)
  1. Mindehhez vö. W. H. D. Rouse, Greek votive offerings, Cambridge 1902. 342–347.