Lexikon

Gemma

A görög és római antikvitásban nagyon népszerűek voltak a vésett ékkövek, latin nevükön gemmák. Általában kis méretűek, átmérőjük ritkán haladja meg a három centimétert. Felületükbe istenek, hérósok és más mitológiai alakok ábrázolását, portrékat, állatok és tárgyak képét, sőt olykor egész jeleneteket véstek. Használták őket gyűrűbe foglalva vagy az átlyukasztott követ nyakban hordva pecsétlőként, ékszerként és talizmánként, de isteneknek is felajánlhatták őket.

A vésett ékkövek készítését és a rájuk vonatkozó ismereteket görög eredetű szóval glyptikának nevezzük. A gemmavésés legfontosabb alapanyagai a drágakövek voltak. Olyan kőfajták, amelyek elég kemények ahhoz, hogy ne legyenek túlságosan sérülékenyek, de mégis megmunkálhatók. Leggyakrabban karneolt, jáspist, chalcedont, achátot (onyxot, nicolót) használtak. Talán meglepő, de az apró kövek megmunkálásánál a vésnök - ahogy rendszerint ma is - szabad szemmel dolgozott, nagyítót valószínűleg nem használtak.

A gemmák azon típusát, amelyek esetében az ábrázolást bemélyítették a kő felszínébe, olasz eredetű szóval intagliónak hívják. A másik, elsősorban többrétegű drágaköveknél (pl. a fekete-fehér vagy barna-fehér onyx) alkalmazott kidolgozási eljárás eredményeképp az ábrázolás kiemelkedik a kő felszínéből, ez a gemma-típus (arab eredetű és a keresztes hadjáratok nyomán Európában elterjedő szóval) a kámea.

Vésett köveket már a minósi és a mykénéi korban is készítettek, de a bronzkor végével a gemmavésés eredményei elfelejtődtek. Ez a művészet a geometrikus korban kezdődött újra, majd töretlen népszerűséggel folytatódott a római császárkorig.

Dexamenos gemmája
Forrás: Az Hermitage gyűjteménye

A fennmaradt darabok között kiváló kvalitású művészi alkotások és sorozatban készített tucatáruk egyaránt megtalálhatók. Az ókori hagyomány néhány kitűnő mester - például Dioskuridés, Augustus vésnöke - nevét is feljegyezte, míg más mesterekről ugyan nem rendelkezünk írott forrásokkal, de név-aláírásukkal (szignatúrájukkal) ellátott gemmáik tanúskodnak kivételes tehetségükről (ilyen pl. a Dexamenos gemma ).

Megannyi ókori tárggyal szemben az antik gemmákat nem kellett "újra felfedezni" a régészet születésének hajnalán, a 18. században. Gyűjtésük már az ókorban megkezdődött - az idősebb Plinius említ néhány császárkori gemmagyűjteményt. A középkorra inkább az antik gemmák újrafelhasználása volt jellemző, szentek ereklyetartóit, kelyheket díszítettek velük. A gemmagyűjtés a reneszánsztól kezdve vált újra népszerűvé az uralkodók, a nemesi családok és a gazdag polgárok körében. A világ múzeumainak nagy gemmagyűjteményei jellemzően ezen gyűjteményekből jöttek létre. A 19. század legnagyobb, közel 500 darabból álló magyar gemmagyűjteménye a Fejérváry-Pulszky-gyűjtemény része volt, sorsa egyelőre tisztázatlan.

Hasznos (és az antik glyptika történetéről néhol kritikus szemmel olvasandó) tudnivalók a drágakövek véséséről: www.dragakovesnok.hu

Figler Krisztina
2004
(utólagos kiegészítésekkel, 2009)

Összesen:19 db

következő 10>>