| Lexikon | |
| Egyszerű kereső | Összetett kereső | Műtárgylista | Lexikon |
|
Meleagros Ovidiusnál
A történetmondás előtte Theseus és Aegeus találkozásától (VII.404-452) kalandozott el Minos és Daedalus - és közéjük ékelve Cephalus - történetei felé (eközben csak mellékesen utalva Theseus és Ariadne esetére (VIII.172-176)), hogy aztán Daedalustól látszólag visszatérjen Theseushoz: Daedalus már Szicíliában volt, amikor Theseus híre olyannyira elterjedt, hogy a vadkan pusztítása ellen Calydon az ő segítségét kérte, "holott a rendelkezésére állt Meleagros". Ezt a szembeállítást aztán az ovidiusi mesélés játékosan kiforgatja: Theseusról alig hallunk a következő események során. ő mindössze visszatartja Pirithoust, majd a vadkan helyett egy faágat talál el gerelyével (VIII.405-410). Meleagros lesz a főszereplő. De az ő halála után majd azzal folytatódik az eposz, hogy Theseus hazaindul Athénba Calydonból. Nem mintha hallanánk arról, hogy megérkezik oda, csak arról értesülünk, hogy útközben vendégeskedik a megáradt Achelous folyónál, és az asztal mellett mindenféle átváltozás-történeteket mesélnek egymásnak. Több könyvön át tartanak tehát azok a történetek, amelyeket Theseus alakja kapcsol össze, de amelyekben ő maga alig játszik szerepet, és az összekapcsolás inkább csak irónikusan eljátszik a nagyepika folyamatosságának konvenciójával. Az átváltozás ezúttal csak mellékesen kapcsolódik az elbeszéléshez. Sem a calydoniai vadkanvadászat epikus története, sem Meleagros anyjának drámai vívódása nem tartalmaz átváltozás-motívumot. Meleagros húgai gyászukban változnak afrikai gyöngytyúkká (VIII.536-546), és ez a rövid, mindössze 11 soros epizód kódaként zárja le az hosszabb narratív részletet. Az átváltozás külsődlegesen és motiválatlanul kapcsolódik a történethez, mintegy játékosan téve eleget a mű maga teremtette konvenciójának. Ha az egész részlet alig tesz eleget mindannak, amit ígér (hogy Theseus-, illetve átváltozás-történetet fog előadni), az sem meglepő, hogy olyasmi kerül a középpontjába, amit viszont aligha várnánk: a női szerepek kérdése. Meleagros első látásra beleszeret Atalantába, de a pillanat és valamelyikük feszélyezettsége (tempusque pudorque - VIII.327) nem teszi lehetővé az udvarlást: anélkül kezdődik el a vadászat, hogy egyáltalán megszólítaná a lányt. A szerelem beszédét ez a történet elnémítja. Hiszen Atalanta vadászként, egy férfiszerepben jelenik meg. És Meleagros elfogadja Atalantát ebben a szerepben: a vadászként nyújtott teljesítményéért dicséri (VIII.387) és ajándékozza meg (VIII.426-7). Nem úgy a többiek, akik szégyenkeznek amiatt, hogy egy nő sebezte meg először a vadkant (VIII.388), és akik mind irigykednek és morgolódnak, amikor megkapja a trófeát. A Thestiadák pedig éppen egy női szerepbe és egy kizárólag szerelmi történetbe kényszerítenék vissza, és utólag kizárnák a vadászok közül: a "nec titulos intercipe, femina, nostros" kifejezés (VIII.432) éles határt húz a mi egyfelől, és másfelől a nő között, akinek megajándékozását csak szépségével és az ajándékozó szerelmével magyarázzák. Atalanta azonban sem itt, sem máshol nem szólal meg. Annyira azért nem tör férfiszerepre, hogy a vadászaton kívül is annak megfelelően cselekedjen. Nem ő harcol a trófeáért, hanem Meleagros az ajándékozás jogáért. A többi nő szerepe viszont arra korlátozódik, hogy a sikeres vadászat után hálaáldozatot mutasson be (VIII.445), vagy hogy a hős halálát meggyászolja. Althaea egészen különleges helyzetben találja magát, amikor oka és eszköze is lesz, hogy elpusztítsa a fiát. ő lesz az a nőalak itt, aki hosszú belső küzdelem után döntést hoz, és azt végre is hajtja, mert úgy találja, anyaként rendelkezhet gyermeke életével. Utána pedig megöli magát (VIII.531-2). Hajdu Péter 2009 |
