Lexikon

Seneca Apocolocyntosisa

Senecának ez a rövid műve a kézirati hagyományban Ludus de morte Claudii (Játék Claudius halálára) és Divi Claudii apotheosis per saturam (Az isteni Claudius szatirikus apotheózisa) címen maradt fenn, Cassius Dio azonban nyilván ezt a szöveget említi Apocolocyntosis néven (LX.35). A középkori másolók valószínűleg nem tudták értelmezni a komikus görög címet, amely egyedi szóalkotás a kolokynta 'tök' szóból, és körülbelül azt jelentheti: 'a tökfej halála'. Tacitustól tudjuk, hogy Seneca írta azt a beszédet is, amelyet Nero mondott el Claudius temetésén (Annales XIII.3). Megírta tehát a hivatalos dicséretet (bár amikor az elhunyt császár előrelátásáról és bölcsességéről esett szó, ott is mindenki elnevette magát), és közben - talán belső udvari használatra - megalkotott egy kegyetlen pamfletet is.
A történet arról számol be, hogy az istenné nyilvánított császár hogyan megy fel az égbe, ahol a szokatlan külsejű szörnytől megijedt istenek Herculest küldik elé (a szörnyetegekhez ő ért). Elveszett az a rész, amelyben Claudius megszerezte Hercules támogatását. Az Olympuson az istenek gyűlése (amely a római senatus működésének paródiája) Augustus fellépése miatt nem fogadja az istenek közé, hanem az Alvilágba száműzi. Ott először arra ítélik, hogy lyukas pohárral kockázzon örökké, de aztán inkább volt szabadosának adják oda rabszolgának (ahogyan életében is szabadosait szolgálta).
A mű verses és prózai részeket kever (ezt a formát nevezik menipposi szatírának). A kettő izgalmas feszültségben áll egymással. Amikor az epikus vagy tragikus versek pátoszát a rájuk következő próza vulgáris hétköznapisága szétrombolja, akkor a hatás sokkal erőteljesebb lesz, mintha csak prózában szólalna meg az elbeszélés: Seneca a császár haláláról elképzelhető összes lehetséges beszédmódot megidézi, de csak a legalpáribbat hagyja végül érvényesülni. A mű végén például a lyukas pohárral kockázást hét hexameter írja le, és sokan gondolták már, hogy ez tökéletes befejezés lett volna. Csakhogy akkor az alvilági büntetés mitikus szintjén, mind nyelvileg, mind gondolatilag nagyon magasan, egy csúcsponton zárodott volna a szöveg; ehelyett egy antiklimax következik, néhány prózai sor nagyon egyszerű nyelvezettel adja elő, hogyan adják inkább oda egy volt szabadosának, és a mű ezzel nagyon lent, feltűnően laposan ér véget.
Seneca sok műfaji hagyományt parodizál. A történetírást a források pontos megjelölésével a legelején, valamint az istengyűlés senatusi jellegével; az eposzt az évszak megadásának hexameteres és prózai változatának szembeállításával, megint csak az istengyűléssel, majd az alvilági ítélet jelenetével, amely pontosan követi a római eljárásjogot. A tragédiát idézi Hercules beszéde (7. c.) és Claudius siratása (12. c.). A műfajparódia kategóriájához áll közel az a régi komikus gyakorlat is, hogy gyakran idéz klasszikus szerzőktől rövidebb kifejezéseket vagy egyes sorokat, teljesen kiforgatva jelentésüket. Vergiliusnál Iulus menekül Trójából apja oldalán non passibus aequis, nem azéval egyenlő, tehát kisebb léptekkel próbálva tartani a lépést (Aeneis II.724). Senecánál Claudius fog az égbe menni úgy, hogy saját léptei nem egyenlő hosszúságúak, vagyis sántítva (1. c.).
Egyetlen részlet van, amelyet semmiféle más beszédmód nem ás alá, amely mentes a kegyetlen, de rendkívül leleményes gúnyolódástól: Nero eljövendő uralkodásának dicsérete a 4. fejezet pompás hexametereiben.

Hajdu Péter
2009