Lexikon

Poetae noui: neóterikus költészet

A legtöbb római irodalomtörténet szerint a Kr.e. 1. század derekán működött Rómában egy költői csoportosulás, amelyet Cicero gúnyos elnevezése alapján a görög neóteroi, vagy a latin poetae noui kifejezéssel lehet megnevezni. Újító szellemű - "modern" - csoport volt ez, amelynek tagjai egyfelől a hellénisztikus stílus alkalmazásával kísérleteztek, elsősorban tudós, mitológiai költeményekben, kicsiszolt formai tökélyre törekedve, másrészt megteremtették a kis terjedelmű, könnyed témájú (nugatorikus) költészet római hagyományát, a közügyekbe bonyolódás helyett magánéleti tematikát választottak, és így felértékelték a szerelmet, úgy is, mint akár életprogramot.
Az iskolának szinte alapítója lehetett az észak-itáliai származású Valerius Cato, aki grammaticusként és költészettanárként működött Rómában, írt egy Dictynna vagy Diana című (forrásunk, Suetonius:, a kettőt szinonimaként használja ugyanazon mű megnevezésére) kiseposzt, valamint egy Lydiát, ami hellénisztikus mintákra utal. A cremonai Furius Bibaculusnak ismerjük néhány gúnyepigrammáját, és tudunk egy kortárs történeti (Pragmatia belli Gallici), valamint egy mitológiai tárgyú (Aethiopis) epikus költeményéről. A galliai Ataxból származó Publius Terentius Varro Atacinus is írt eposzt Caesar galliai hódításairól (Bellum Sequanicum), de a szeretett nő nevét címeként viselő művel (Leucadia) a szerelmi költészet megalapítója is lehetett. Argonautae című nagyeposzával a nagy terjedelmű hellenisztikus epika római meghonosítását végezte el. Caius Helvius Cinna, aki Catullusszal együtt kísérte Memmiust Bithyniába 57-ben, Zmyrna című epyllionjában egy görög szerelmi mítoszt dolgozott fel. A 95. carmenben ünnepli Catullus ezt a költeményt, amelynek megértéséhez Suetonius szerint (De grammaticis 18) már gyakorlatilag a kortársak is szívesen vették igénybe egy grammaticus kommentárjának segítségét. Licinius Caluus amellett, hogy atticista szónok volt, epigrammákat és különféle szerelmi tárgyú költeményeket írt, valamint egy Io című kiseposzt. A fenti szerzőktől azonban csak töredékek, epigrammák, kiragadott idézetek maradtak fenn. De talán nem csak ezért a leghíresebb tagja a csoportnak Catullus, akitől sok teljes költemény hagyományozódott.
Azok a helyek azonban, amelyeket a költői iskola megnevezésével kapcsolatban idézni szokás, tulajdonképpen nem sugallják, hogy olyan típusú összetartó, csoportként működő társaságot láttak ezekben a költőkben a kortársak, amilyenek a modern európai irodalomban tűntek fel. Lehetséges, hogy amikor körről, csoportról, iskoláról beszélünk, a modern irodalmi élet egyik jelenségét vetítjük vissza a múltba.
Az Oratorban (161) Cicero azt állítja, hogy az új költők (poetae noui) az élőbeszéd szokásával ellentétben hangzónak tekintik a szóvégi s hangot akkor is, ha nem intervokális helyzetben található. A latin költészet egyik prozódiai változását írja le tehát, és amikor új költőkről beszél, egyáltalán nem állítja, hogy azok egységesen, csoportként működnek. (Igaz, Lucretius, aki Catullusnak kortársa volt, a régi gyakorlathoz alkalmazkodott a szóvégi s-t illetően.) A Tusculanae disputationes egyik helyén (III.45), amikor Enniust dicséri, így kiált fel: "Micsoda költő! Bár ezek az Euphorión-utánzók lenézik." Egyik levelébe pedig (Ad Atticum VII.2,1) beilleszt egy verssort, majd megjegyzi, hogy ezt barátjának jogában áll sajátjaként eladni bárkinek az újabbak közül (tîn newt¹rwn). Kétségtelenül mindegyik hely gúnyt fejez ki a kortárs költők iránt, kettő szembeállítja őket jóval régebbi költői teljesítményekkel. De még a három idézetből együtt is csak a modern tapasztalatok alapján lehet egy együttműködő, közös célokat valló irodalmi csoportosulás létére következtetni, olyan irodalomtörténeti elbeszélést konstruálni, amely valamiféle irodalmi vagy stiláris forradalmat jelenít meg. Ellenpéldaként pedig álljon itt egy idézet Suetonius már többször emlegetett De grammaticis et rhetoribus című munkájából (16), ahol Q. Caecilius Epirotáról esik szó: "elsőként kezdte Vergiliust és más új költőket (poetas nouos) tanítani". Suetonius számára tehát a poetae noui csoportjába még Vergilius is beletartozott, szemben a régi költőkkel.

Hajdu Péter
2009