Lexikon

Szilágyi János György: Antik Gyűjtemény. Vezető az Antik Gyűjtemény állandó kiállításához

Negyedik terem - 6.

1. tárló
Római kisművészetek
(Kr. e. 1-Kr. u. 1. század)

Akik közszereplésük során a legaggodalmasabb szavakkal óvtak a régi római erkölcsöket fölbomlasztó, görög hatásra elterjedő fényűzéstől, majd Augustus alatt a morálisan megújult rómaiságot hirdették, otthon és még inkább Rómától távolabbi villájukban görög vagy görög mintaképeket követő irodalmat olvastak, és görög ízlést sugárzó tárgyakkal vették körül magukat. A legtöbbet erről Pompeji két és fél évszázada folyó ásatásaiból tudjuk. A Nápolyi-öbölben fekvő görög, etruszk, majd samnis kultúrájú városban a 3-2. századi kezdődő romanizáció idején még a közép-itáliai művészet formái éltek. Ezt tanúsítja a kiállított, biztosan helyi műhelyben készült épületdíszítő terrakotta relief, amelyen a Dioskurok és egy szatír alakja kutyafej alakú vízköpőt vesz körül; a bal oldali Dioskurt a III. terem 12. tárlójában kiállított faliszk ifjútorzóval összehasonlítva szembetűnő a stílus szoros kapcsolata.

Terrakotta szatírmaszk Pompejiből (?);
Kr. e. 2-1. sz.

Pompeji Kr. e. 88-tól római kolónia lett, és a gazdag rómaiak egyik kedvelt nyaralóhelyévé vált. A Kr. u. 79-ben a Vezúv kitörésekor elpusztult városban - mint néhány közeli szomszédjában, elsősorban Herculaneumban - a láva megőrizte a házak berendezését, amely az eklektikus-hellénizáló, lassan rómaivá váló ízlés uralmát mutatja a római vezető réteg magánrendeltetésű művészetében. Ahogy jó néhány feltárt latiumi és campaniai városban, a görög kultúra itt is könnyebben és hamarabb talált befogadásra, mint Rómában. Eléggé bizonyítja ezt, hogy Pompeji első színháza másfél évszázaddal, és még a második is egy generációval korábban épült az első római kőszínháznál. Érthető, hogy a színház világára utaló motívumok elárasztották a magánluxus különböző műfajait. A tárló anyagából jó példa erre a kis freskótöredék madárral és a komédiabeli hetéra maszkjával, amely a házak falait díszítő, a láva által konzervált falfestészetnek legalább egy jellegzetes színét, az ún. pompeji vöröst is megmutatja. Ugyancsak innen származik az üvegből öntött kis komédia-maszk, ezúttal egy rabszolga-típus ábrázolásával, és talán a Dioskur-relief melletti terrakotta szatírmaszk is, életnagyságúnál kisebb, egyelőre ismeretlen rendeltetésű maszkok sorozatából. Szintén Pompejiben került elő a tárló túlsó végén látható stukkórelief, a falfestészetben is kedvelt keverék-állatok egyikének oroszlánfejes, szárnyas, növényben végződő alakjával (l. az ezüstdíszt is a 3. tárlóban). Augustus uralomra jutása után az ilyen ábrázolásokat elítélték, vagy olykor jelképes tartalommal ruházták fel. A magánszférában uralomra jutó irány a konzervatív hellénizálás volt. A pompeji leletek köré csoportosított tárgyak ezt a mind inkább rómaivá váló dekoratív művészetet képviselik. Lelőhelyük ismeretlen, de Rómától a félszigetet körülvevő tengerpartokig a Kr. u. 2. század közepéig bármelyik gazdag római házban előkerülhettek. A Róma és Campania közti térség magánházainak ereszén voltak különösen népszerűek a tárlóban két példánnyal képviselt kutyafej alakú vízköpők, a Dioskur-relief utódai. Középen egy háromoldalas márvány kandelábertartó reliefjei a mintaképeit különböző korok görög művészetéből válogató eklekticizmus példái: a három nőalak a Kr. e. 2. század végétől Athénból elterjedő archaizáló stílusban van kidolgozva, és harmonikus együttest alkot a késő-hellénisztikus festői stílusú, kis Amorokkal telezsúfolt keretelő növénydísszel. Mellette két bronz kandeláber fölső része látható, növények közt szolgaszereplők komédia-maszkjaival díszítve; tetejükön plasztikus kompozíció állhatott. Köztük egy háromlábú kandeláber, elveszett nyelét Silénos-maszkokat közrefogó fekvő párducok tartották. A másik oldalon egy kétégős bronzmécses fogója alul emberi maszkban, fölül kosfejben végződik; mellette a pompeji darabokat utánzó mesteri modern hétégős mécses. Olcsó tömegtermékek voltak a mintából sokszorosított egyégős agyagmécsesek, tükrükön olykor klasszicizáló relieffel, mint a kitharán játszó Erós-Amor, - akinek alakja delfinen lovagolva jelenik meg a kiállított bronzkancsó füldíszén, - máskor a hellénisztikus görög művészetből átvett erótikus jelenettel (l. a 3. tárlót is). Az edényművesség forradalmasítója az üvegfúvás feltalálása volt a Kr. e. 1. században, talán főníciai műhelyekben. Olcsóságuk és könnyű előállíthatóságuk folytán az üvegedények készítése gyorsan elterjedt, és az agyagedények fő versenytársai lettek. Az igényesebb darabok olykor színesek voltak, mint a tárlóban látható két példány is. Az Északi-tenger partjáról hozott borostyánkőből faragott, portrészerű női fejjel díszített gyűrű viszont értékes ritkaságnak számított. Mind gyakrabban jelentek meg a magánházakban is a császár és családja iránti hűség hirdetői, mint a kis márvány császárnő portré, amelyen a plasztikus formának fény-árnyék hatásokkal való fellazítása az 1. század végére jellemző, és talán ide sorolható az idealizált császár-büszt alakú bronz mérlegsúly is, bár egyelőre valószínűbb, hogy a sok példányban ismert típus modern utánzata.

Borostyánkő díszgyűrű női fejjel;
Észak-Itália, 100-125 k.

Az ezekhez hasonló tárgyak nem tartoztak a gazdag villák reprezentatív művészeti anyagához, amelyet elsősorban a falfreskók és a bronz- vagy márványszobrok képviseltek (állítólag a II. teremben látható Polykleitos-torzó Pompejiből, az Isis-szobor pedig a Nápoly melletti Posillipo egy ókori villájából származik). A házak előcsarnokának és kertjeinek díszítésére klasszikus görög műfajokat használtak, és görög minták nyomán olykor új műfajokat is fejlesztettek ki. Így az archaikus kortól Hermés istent megjelenítő életnagyságú hermákra portréfej, olykor a villa tulajdonosának portréja, máskor egy klasszikus görög szobor másolata került, gyakoriak voltak azonban a kisméretű mellszobrok is, mint a tárlóban egymás mellett látható ókori és modernnek ítélt, de talán ugyancsak antik Dionysos-büszt. A mögöttük álló kettős herma típusának nincs görög előzménye, a császárkor kezdetén alakult ki, és oszlopra helyezve vagy bútordíszként kedvelt berendezési tárgya volt a villáknak. A budapesti példány szokás szerint idősebb és fiatalabb arcot mutat két oldalán, amelyek ezúttal alighanem Dionysos-Bacchust és Ariadnét ábrázolják, klasszikus mintaképekből kölcsönzött vonásokkal. A pompeji villák jellegzetes díszei voltak, de 50-125 közt birodalom-szerte elterjedtek a klasszicizáló stílusú, görög mitológiai jelenetekkel díszített, oszlopra állított márvány táblák (pinaxok), amelyeknek főoldala általában magas, a másik lapos reliefben volt kidolgozva. A tárló végében egy töredékes példány egyik oldalán fiatal tengeristen, Tritón maszkja emelkedik ki a hullámokból, mellette kormányrúd, a másikon egy tengeri szörny uszonyos farka maradt meg.

<<előző következő>>