Lexikon

Pánhellén szentélyek

A kifejezés nem ókori, tehát nem az antikvitásban is érvényesnek tartott különbségtételt fejez ki. A "panhellénes" szó első meghatározható ókori jelentésében (Kr.e. 7.sz.) a szűk értelemben vett Hellas (Közép-görögországi tájegység a thermopylaii szorostól északra, a Sperkheios folyó vidékén) lakóit jelentette. Ma szokásos jelzői jelentése (kb. "minden görögöt magába foglaló") csupán jóval később alakult ki.

Delphoi romjai

A mai szóhasználat így nevezi a görögség életében legfontosabb szerepet játszó szentélyeket, elsősorban is Delphoit és Olympiát. Közülük négyhez szabályos időközönként megrendezett sportjátékok is kapcsolódnak: Olympiában és Nemeában Zeus, Delphoiban Apollón (a pythói játékok), a Korinthos melletti isthmosi szentélynél pedig Poseidón tiszteletére. Ezek a játékok, elsősorban is az olympiai, a görög identitás egyik legfontosabb kifejezési formáját és egyúttal megerősítőjét jelentették. Ezek közül csupán az olympiairól állítja a hagyomány, hogy csakis görögök vehettek részt rajtuk.

Amikor I. Alexandros makedón király "Olümpiába ment és feliratkozott a vesenyzők közé, hellén ellenfelei ki akarták záratni, mondván, hogy a versenyjátékokban csak hellének vehetnek részt, barbárok nem. Alexandrosz azonban bebizonyította, hogy argoszi, úgyhogy elismerték hellén származását. Részt is vett az egysztadionos futásban, s a győztessel együtt futott be a célba." (Hérodotos, V 22. 1-2; Muraközy Gy. fordítása; ld. Hérodotosz: A görög-perzsa háború, Budapest 1989, 352).

Az egyes szentélyek pánhellén jelentősége fokozatosan alakul ki és történetileg változatos képet mutat (erről részletesen ld. C. Morgan, The Origins of Pan-Hellenism, in: N. Marinatos - R. Hägg, szerk., Greek Sanctuaries. New Approaches, 1995, 18-44).
A mai Dél-Franciaország és Grúzia között szétszórtan élő, egységes államot soha nem alkotó görögség életében ezek a szentélyek az egymás közötti érintkezés és az egymással folytatott versengés alapvető színterei voltak.

Hérodotos "azon töprengett, hogyan szerezzen önmagának és könyveinek a lehető leggyorsabban és legkisebb erőfeszítéssel hírnevet és megbecsülést... Akkor voltak soron éppen a nagy olümpiai játékok; Hérodotosz felismerte, hogy most jött el számára a várva várt alkalmas pillanat. Amikor egy olyan esemény következett, amelyre elég nagy tömeg gyűlt össze - mindenünnen a legkiválóbbak -, maga is belépett a Zeusz-templom hátsó kapuján, de nem mint néző, hanem mint az olümpiai játékok versenyzője. Előadta történeti művét, s annyira elbűvölte a jelenlevőket, hogy könyveit - mivel épp kilenc volt - a kilenc Múzsáról nevezték el." (Lukianos, Hérodotos vagy Aetión 1; Szabó K. fordítása; ld. Lukianosz Összes Művei I, Budapest 1974, 568).
A görögség egységét talán legmaradandóbb művészi formába öntő olympiai Zeus-templom homlokzatára megépítése után néhány évvel egy bronz pajzsot erősítettek. A hozzá tartozó felirat szerint a spártaiak ajánlották fel az istennek, "Athént, Argoszt, s az iónt letiporva" a tanagrai csatában (Kr.e. 457). Egy emberöltővel később (Kr.e. 420 k.) viszont ők szenvedtek súlyos vereséget a messéniaiaktól és a naupaktosiaktól. A zsákmány tizedéből a győztesek felállították Niké szobrát - egy közel 10 m magas oszlopon, a templom bejárata előtt, világos utalással a tanagrai pajzsra. (ld. T. Hölscher, JdI 89, 1974, főleg 82-84).

Nagy Árpád Miklós
2004