Lexikon

Genius

A latin genius szó a gignere 'nemzeni, szülni' igéből származik, eredeti etimológiai jelentése a férfi szexuális nemzőképességére utal (vö. virtus). Az archaikus római felfogás szerint az ember két részből áll, a látható és érzékelhető személyből, valamint a benne lakozó láthatatlan életerőből, amely az ember valódi lényegét jelenti. A római gondolkodás szerint a genius egyfajta védőszellem ("őrangyal"), akinek védelme alá kerül az újszülött, hogy aztán élete végéig elkísérve védelmezze. A grammaticus Censorinus szerint is a nemzésről nevezik geniusnak, vagy azért, mert ő gondoskodik arról, hogy a nemzés megtörténjen, vagy mert együtt születik az újszülöttel, vagy mert mint megfogantakat védelmébe veszi és oltalmazza a magzatot (Censorinus, A születésnap III. 1-3). Geniusnak csak a férfi lelket nevezték, a nők geniusának iuno volt a neve (köznév formában: Tibullus III. 12. 1; Seneca, Levelek CX. 1). Az elnevezés a nők anyaszerepére utal, etimológiailag a iuvenis 'ifjú, fiatal' szóval áll rokonságban.

Minden férfinak és nőnek, felnőttnek és gyermeknek, szabadnak és rabszolgának volt geniusa, illetve iunója. Később a családi kultuszban ezek közül a pater familias (családapa) geniusa töltötte be a legfontosabb szerepet, az ő geniusa jelképezte a család, illetve a nemzetség továbbélését, halálakor utódának geniusa vette át ezt a szerepet. A pater familias geniusát és a mater familias (családanya) iunóját egy-egy kígyó jelképezte a családi szentélyben (Lararium), amelynek áldozatot mutattak be a családfő születésnapján és a fontosabb ünnepnapokon (bort, illetve kalácsot áldoztak neki). Mivel a genius legfőbb ünnepe a születésnap volt, ezért később átvitt értelemben a születésnapot is egyszerűen geniusnak nevezték.

A köztársaság-kor végén és a császárkorban jelentősen módosult a genius képzete. Róma hellénizálódásával görög elemek is megjelennek a genius-kultuszban (összekapcsolják a görög daimón fogalommal, ill. megkülönböztetnek két geniust, egy jót és egy rosszat). A másik fontos változás, hogy míg eredetileg a genius kizárólag személyhez kötődött, addig a későbbiekben általános fogalommá vált és a jelentéstartalma is kitágult. Így már egyes közösségeknek és helyeknek is volt geniusuk: például beszéltek a római nép geniusáról (genius populi Romani, Livius XXI. 62), sőt épületek geniusáról is (Pompeiiból és Herculaneumból ismerünk több freskót és domborművet genius huius loci felirattal). Igen fontos volt a császár geniusa (pl. genius Augusti), amely a császár uralkodási képességét, karizmáját testesítette meg. A császárkorban a genius szerepe már összemosódott a jótevő házi istenek (lares) szerepével (Censorinus, A születésnap III. 2). Horatius szerint a genius halandó: amikor védence meghal, a genius utódába költözik és őt védelmezi (Horatius, Epistulae II. 2. 188).

Irodalom:

Censorinus, A születésnap, ford. és bev. Forisek Péter, Gödöllő-Máriabesnyő 2004.
K. Latte, Römische Religionsgeschichte, München 1960.
Th. Köves-Zulauf, Römische Geburtsriten, München 1990.
Th. Köves-Zulauf, Bevezetés a római vallás és monda történetébe, Budapest 1995.

Forisek Péter
2004