| Lexikon | |
| Egyszerű kereső | Összetett kereső | Műtárgylista | Lexikon |
|
Tropaion Gör. tropaion, lat. tropaeum
A phalanxokban vívott harcmodorban alakult ki a szokás, hogy a győztes, miután megfutamította az ellenséget, győzelmi jelet állított a harcmezőn. A cél ugyanis a hopliták csatájában az volt, hogy döntő csapást mérjenek az ellenségre, a lehető leggyorsabban és lehetőleg végérvényesen elintézzék a dolgot. Ez a gyilkos hév merőben idegen volt a halogató, kitérő taktikát követő más népekétől. Az összecsapásban a phalanx akár embereinek felét is elveszíthette. A veszteségek azonban ennél is nagyobbak lettek volna, ha a gőztes kihasználta volna győzelmét. Ez azonban nem volt szokás: a menekülő hopliták üldözését nem tartották fontosnak. A győztes görög sereg úgy gondolta, hogy ha a legyőzött ellenség néhány nappal később, újjászerveződve ismét próbálkoznék, bizonyára újra vereséget mér majd rá. Következésképp többnyira beérték azzal, hogy fegyverszünetet kötöttek, amelynek tartalma alatt kicserélhették a halottaikat. Ennek garanciájául a győztesek valami egyszerű jelet, tropaiont emeltek a csatatéren győzelmük kihirdetésére, diadalmasan hazatértek. A tropaion eredeti értelmében tehát a közvetlenül a csata eldőlte után, a csatatéren, a tropé (azaz az ellenség 'megfutamításának' helyén) a zsákmányból állított jel, ami veszendő anyagból készült: általában fatönkre vagy cölöpre hányt fegyverzet. A tropaion-állítás azoknak a hoplita-harcból származó szokásoknak az egyike, amelyek a harcot bizonyos jogi keretek közé szorították. Aki a tropé helyén akadálytalanul tropaiont tudott emelni, éppen ezzel bizonyította döntő győzelmét. A tropaion-állítással a győztes azt jelezte, hogy a vesztes fél fegyverszünet oltalmában szedheti össze halottait. A tropaion eredeti formájában és feladatában tehát éppen a győztest korlátozza: jelzi, hogy vége a küzdelemnek. A tropaion ezután sérthetetlennek számított, nem volt szabad elmozdítani; a görögök a tropaiont Zeus Tropaiosnak szentelték, az ő védelme alá helyezték. A szó nem szerepel az eposzban, sem az archaikus kori lírában - klasszikus kori írók valójában egy későbbi gyakorlatot helyeznek mitikus környezetbe. Szép példája ennek Eteoklés imája Aischylos Heten Thébai ellen c. drámájából. (252-258.) Míg én igérem a vidék-, a városőr-, a piacon vigyázó isteneknek, a Dirké-forrásnak, Iszménosz vizének is: ha jóra végezünk, s a város fennmarad, az istenek oltárain juhvér folyik, győzelmi oszlop áll, s az ellen dárda-nyűtt ruháival koszoruzom szentélyüket.
A tropaion-állítás emlékét őrzik Görögországban helynevek is: Salamis szigetének azt a hegyfokát, ahol a tropaion állt, évszázadokkal később is Tropaiának nevezték; Arkadiában pedig még ma is így hívnak egy falut, egy hajdan ott állított győzelmi jel emlékére. A salamisi tropaion mellett egészen a római császárkorig folyamatos maradt Zeus Tropaios kultusza, és az athéni 'diákok' (ephébosok) szokás szerint évente ellátogattak az emlékműhöz, ahol áldozatot mutattak be Zeus Tropaiosnak. A tropaiont állító, díszítő vagy tartó ember-, ill. Niké-alak megjelenik már a klasszikus kori görög művészetben is, de igazán kedvelt témává a római korban válik. Az actiumi csata idején fontos témája a hivatalos művészetnek a Victoriát és harcost tropaionnal ábrázoló domborművek sorozata. (l. T. Hölscher, JdI 1984, 187-214.) A klasszikus kor utáni szóhasználatban általánosan győzelmi emlékmű lesz a jelentése (l. pl. Tropaea Augusti, győzelmi emlékmű az Alpok meghódításának emlékére, Gallia és Itália határán). Szokás lesz az is, hogy ajándékul szentelt fegyvereket és győzelmi emlékműveket a csatatértől távol is tropaionnak neveznek; ezt a jelentést őrzi részben a szó (trófea) mai használatában is. Irodalom: K. Woelcke, Beiträge zur Geschichte des Tropaions, Bonn 1911. F. Lammert, RE VII A 1.(1939) 663-673, s.v. tropiaon 1) Zeichen an dem Ort, an dem sich der Feind zur Flucht wendet. E. Kirsten, RE VII A 1 (1939) 673, s.v. tropaion 2) Siegesmal und Ort auf Salamis. E. Vanderpool, Hesperia 35 (1966) 93-106. P.W. Wallace, AJA 73 (1969) 293-303. W.C. West, ClPh 45 (1969) 7-19. D. Müller, Topographischer Bildkommentar zu den Historien Herodots: Griechenland im Umfang des heutigen griechischen Staatsgebietes, Tübingen 1987. Bélyácz Katalin 2005 |
|
|||||||||||
