Lexikon

Öltözködés

A görög és római ruházat legfontosabb alapanyaga a gyapjú és a lenvászon volt, de használták az importált selymet és gyapotot is. A kevert szálas szövetek készítése nem az újkor találmánya - már az ókorban gyakran használták a fenti négy alapanyag különböző keverékeit is.
A közhiedelem szerint a görögök és a rómaiak általában fehér ruhában jártak. Ókori szövegek, vázaképek és textil-leletek egyaránt bizonyítják, hogy ez korántsem így volt. Bár sok esetben meghagyták a lenvászon vagy a gyapjúszövet természetes fehérségét, az élénk színeket is nagyon szerették. A szövetek egy részét természetes alapú, növényi és állati festékekkel ragyogó, telt színekre festették (például vörös, ibolya, bíbor, sárga), máskor csak egy-egy színes sávot vagy mintát festettek az anyagra. A nők öltözködése rendszerint színesebb volt a férfiakénál.
Az egyén öltözködését a szokások, a társadalmi rang, az anyagi helyzet és a foglakozás egyaránt meghatározta. Bizonyos ruhatípusok - például a görög himation és a római toga - viselése méltóságteljes, nyugodt mozgást igényelt, és nem voltak alkalmasak arra, hogy viselőjük fizikai munkát végezzen bennük.

Görög viselet:

A görög öltözködés leginkább abban különbözik mind a római, mind a modern viselettől, hogy nem szabott, hanem redőzött ruhákat hordtak. Ez azt jelenti, hogy a ruha valójában egy kisebb vagy nagyobb téglalap alakú szövet, amelyet különféle módokon a testük köré tekertek. Egyes ruhadarabokat ruhakapcsoló tűkkel (fibulákkal) rögzítettek, olykor varrást is alkalmaztak, elsősorban a vállnál és az oldalán.

A női és férfi ruhatár alapelemei ugyanazok voltak: egy ujjas vagy ujj nélküli ingszerű ruhadarab, a chitón és a testet beburkoló köpeny, amelynek leggyakoribb fajtája az egyvégnyi szövetnek megfelelő himation. A férfiak és a gyermekek többnyire szűkebb, rövid chitónt hordtak, míg a női változat általában hosszú és bő volt. Jellegzetes női ruhadarab a peplos, a test egyik oldalán kettéhajtott gyapjúszövet, amelyet a két váll fölött összetűztek, a test másik oldalán pedig redőkben omlott alá.
A férfiakkal ellentétben a nők sosem viselték a himationt önmagában, azaz chitón vagy peplos nélkül.

A férfiak és a nők a házon belül mezítláb jártak, az utcán szandált, zárt cipőt vagy csizmát viseltek. A nap heve és az eső elleni védelemként a nők rendszerint köpenyüket vagy peplosuk végét húzták a fejükre, vagy széles karimájú, csúcsos kalapot viseltek. A férfiak ritkán, leginkább utazáshoz viseltek fejfedőt. A görögök nadrágot szinte egyáltalán nem hordtak, mert barbár öltözetnek tartották, és a mai ember számára meglepő módon fehérneműt sem viseltek.

Római viselet:

A római férfi és nő ruhatárának alapját szintén a görög chitónnak és himationnak megfelelő ruhadarabok képezték, amelyek egy része azonban a görög változattal ellentétben szabással készült. Az ingruhát itt tunicának nevezik, efölött a férfiak a köpeny különböző fajtáit viselték. Közülük az egyik, a toga eleinte félkör, majd ellipszis alakúra szabott lepel-ruha volt. A nők a tunica fölé olykor egy újabb hosszú ingruhát, a stolát vették fel, majd az utcán testüket még egy köpenybe, a pallába burkolták. A nadrág a rómaiaknál sem volt általánosan elterjedt ruhadarab, mindazonáltal a legionáriusok öltözködésében szerepet kapott.

A rómaiak egyaránt viseltek szandált és különbőző fazonú zárt cipőket. Jellegzetes a katonák bőrszíjakból összeállított, szögekkel kivert talpú csizmája. A fejüket - akárcsak a görögöknél - leginkább a nők fedték be, többnyire a köpenyükkel. A férfiak esetében a toga végének a fejre borítása a vallásos tartózkodás gesztusa volt - így tettek áldozat bemutatásánál vagy ima elmondásakor.

A görög és római viseletet kiegészítették a változatos formájú és anyagú ékszerek: fejdíszek, fülbevalók, nyakláncok, gyűrűk és karkötők.

Figler Krisztina
2004