A görög mitológia szerint Dionysos kísérõnõi, akiket bakkhánsnõknek vagy bassarisoknak is neveznek. A mainades õrjöngõket jelent, a bakkháns elnevezés Dionysos másik nevével, Bakkhosszal áll kapcsolatban, a bassaris pedig a bassareó ("dõzsöl") igével. Ezeken kívül még a thyias nevet is viselik (a thyias jelentése "mámorban lévõ"). Az ábrázolások szerint hosszú, pettyes szarvasbõrbõl készült köntöst és repkénykoszorút viselnek, jellemzõ testtartásuk a mereven hátravetett fej, kezükbõl pedig nem hiányozhat a thyrsos, amely egy nádpálcára emlékeztetõ, repkénnyel körültekert hosszú bot, mely az aszandkóró (narthex) cserje szárából készült. A hegyébe díszítésként fenyõtobozt tûztek. A mainasok önkívületi állapotban, mámoros õrjöngésben kiáltozva dicsõítik az istent, hajukat és ruhájukat megtépik, és félmeztelenre vetkõzve megfojtott kígyókkal övezik magukat. Mozgásuk inkább rohanás, mint tánc, hangjuk inkább kiáltás, mint ének, melyet fuvolák, sípok és dobok kísérnek. A hegyekben, az erdõk mélyén vadállatok vérét isszák, hogy így fogadják magukba az istent. Thyrsosukkal képesek a földbõl és a kövekbõl tejet és mézet fakasztani.
A mainasokról szóló mítosz elsõdleges forrásaként Euripidés Bakkhánsnõk címû tragédiáját tartjuk számon, de már Homéros is mainasnak nevezi Andromakhét, mikor az meghallja Hektór halálának hírét. Euripidés azt az elbeszélést dolgozza fel, amely Dionysos nagynénjeirõl szól. A hõsnõk hárman vannak, éppen úgy, mint Dionysos dajkái, és azon bakkhikus nõi karok õsképének tarthatjuk õket, melyek a legnagyobb titokban tartott rítusokon Dionysosnak és Semelének négyszer három oltárt szoktak emelni. Agaué, Autonoé és Inó nem hittek Dionysos istenségében, õ ezért õrjöngéssel bûntette õket. Agaué saját fiát, Pentheust, aki a nõket kileste a Kithairón hegyen, õrületében oroszlánnak nézte, és kegyetlenül lemészárolta.


Murányi Barbara
2005