Egy szicíliai askos
Az évszak műtárgya - 2013. tavasz


2009-ben került az Antik Gyűjteménybe a 14,5 cm magas és kb. 4 deciliter űrtartalmú, világosbarna bevonatú, narancsvörös agyagból készült kancsó. Felhúzott lábakkal ülő, kövér, meztelen, idős férfit formáz. Állati és emberi vonások is felfedezhetők rajta.
A gömbszerű has alsó részéhez külön illesztették a vastag combból, vékony lábszárból és pataszerű lábfejből álló lábakat, közéjük a herezacskókat és az egykor elálló phallost, föléjük pedig a köldököt idéző csúcsos domborulatot. A domború mellbimbók alatt bekarcolt, bőrredőket vagy bordákat jelző vonalak láthatók. A karokat vékony agyaghurkából formálták.
A bal kéz csípőre téve, a jobb a mellkas alól kinövő, csonkakúp alakú kiöntőt tartja. A fül nélküli, bajszos, szakállas arcot negatív formából préselték. A szemet és a hajat a még nedves agyagba karcolták be. Néhány részletet, például az edény száját, a kiöntőt, az arc részleteit, a bőrredőket, a nemiszervet lilásbarnás festéssel hangsúlyoztak. A jobb lábfejen és a bal kézen is felfedezhetők festés nyomai. A figura és a váza teste szerves egységet alkot.


Az ember és állat alakú plasztikus edények készítésének hagyománya a Kr. e. 4. évezred elejére nyúlik vissza, az első állat alakú példányok ekkor jelentek meg Mezopotámiában, majd később Anatóliában és Egyiptomban. A 2. évezredben Cipruson, Krétán és Mykénében is meghonosodtak. Az állat alakú edények mellett, már a kora-bronzkortól női és férfi jegyekkel felruházott kancsók is készültek. Cipruson a mykénéi kultúra pusztulása után is divatban maradtak, főként az állat alakú (pl. madár, bika, kos) változatok. Az 1. évezredben Ciprus a keleti kulturális hagyományok egyik legfontosabb közvetítő központja lett. Innen kiindulva - görög és föníciai kereskedők révén, külön útvonalakon - a plasztikus edények készítésének szokása a Mediterráneum nyugati felébe, többek között Dél-Itáliába és Szicíliába is eljutott. A görög kultúra archaikus korszakában főként Korinthosban és Rhodoson készítettek ember és állat alakú edényeket. Ezeket illatszerek tárolására használták.

A plasztikus edényeket kétféleképpen formálhatták meg: vagy úgy, hogy a jól felismerhető edénytestre illesztették az állati vagy emberi testrészeket, vagy pedig úgy, hogy a lényeg az alak megformálása volt, és az edény funkcionális elemei csupán toldalékok voltak. A budapesti váza az utóbbi csoportba tartozik.

Eddig mindössze egyetlen hasonló plasztikus edény ismert: szicíliai magángyűjteményből való, de erről sem tudni, hol került elő. Ezért az Antik Gyűjtemény vázájának készítési helye és funkciója egyelőre csupán bizonytalanul határozható meg. Formai jegyei alapján feltehetően szicíliai műhelyben készült. Erre utal a csonkakúp-kiöntő és a kiszélesedő beöntőnyílás együttes megléte, az utóbbihoz csatlakozó szalagfül, a befestett kiöntő és szájperem. A Kr. e. 5. században mindössze néhány fazekasközpontban (Syrakusai, Selinus, a mai Randazzo helyén lévő ókori város) készítettek plasztikus edényeket a szigeten.
Ezek zöme állat alakú (pl. tehén, ló, pocok), de előfordul embert vagy keveréklényeket (kentaur, szirén, satyros) ábrázoló darab is. A budapesti váza agyagának minősége és az is, hogy a lilásbarna festését fekete foltok tarkítják, megegyezik az itt bemutatott, selinusi műhelyben készült tehén-edény agyagának és vörösesbarna festésének látható jellemzőivel. Az ülő alak végtagjait ugyanúgy vékony agyaghurkából alakították ki, mint az állatét, és mindkettőn megtalálható a szájnyíláshoz csatlakozó szalagfül is, ami a selinusi darabok sajátossága. Adódik hát a feltevés, hogy az ülő alakot formázó edény Selinusban készülhetett feltehetően a műhely virágzásának idején, a Kr. e. 5. század közepe körül.


Az alak meghatározásához a 7 - 6. századi korinthosi illatszeres edények egy kisebb csoportja (kb. 40 váza) kínál kiindulópontot, ami felhúzott lábakkal ülő vagy guggoló kövér, szakállas férfit ábrázol. Ezek a figurák ithyphallikusak, lábukon általában vörösre festett csizma van, a testükön pöttyök utalnak a szőrzetre. A hagyományosan kómastésnek (a symposion, az 'együtt-ivás' utáni tivornya, a kómos résztvevői) vélt alakokat - a dionysosi körhöz kapcsolódva - satyrosként, illetve kitömött jelmezt viselő táncosként is szokták értelmezni. Szintén felhúzott lábakkal ülve ábrázolták az 5. századi, szentélyekben felajánlott terrakotta szobrok is a Dionysost kísérő ünnepi menethez (thiasos) tartozó satyrosokat. A kiállításon bemutatott boiótiai és dél-itáliai darabokon kratérral illetve kettős fuvolával láthatjuk a mulatozásban megfáradt kövér, ithyphallikus lényeket. A felhúzott lábakkal ülő satyros motívuma Szicíliában is jól ismert volt: a Kr. e. 5. századi naxosi ezüst pénzek hátoldalát díszítette.


A félig emberként, félig állatként is ábrázolt alakok gyakran megjelentek 6-5. századi athéni vázaképeken Dionysoshoz köthető jelenetekben, borkészítés közben vagy kómosok résztvevőiként. Szintén kedvelt ábrázolás, hogy a hónuk alá veszik vagy meglovagolják a borostömlőt. Az askos több volt egyszerű használati tárgynál. Ezt tanúsítja, hogy Dionysos ünnepein is jelentős szerepet töltött be. Az Attikában népszerű vidéki Dionysia alkalmával például az ünnepi menet résztvevői az istennek feláldozott kecske bőréből készített felfújt, beolajozott tömlőre ugrálva játszottak.
A budapesti edény mindezek alapján leginkább a dionysosi körhöz kapcsolható. A váza teste a vékony állati lábakkal és karokkal, a pataszerű lábfejekkel, az állati hímtagnak is értelmezhető dudorral, a test ráncosságával-redőzetével az állatbőrből készült borostömlőkre emlékeztet. Az emberi arc, a csípőre tett bal kéz, és a kiöntőt átölelő jobb kar pedig egy borostömlőt ölelgető, részeg kómastést idéz. A szinte démonikus, maszkszerű arc, a kövér, ráncos test és a jellegzetes ülő póz alapján valószínűbb azonban, hogy az edény készítője thiasosban résztvevő részeg satyrost formálhatott meg.




A budapesti váza tehát mesteri egyesítése a nem teljesen teli, kissé összeesett borostömlőnek és egy részeg önkívületben a tömlővel játszó, a tartalmát magába szívó testes, öreg, félig állat-félig ember satyrosnak.
Kúpos kiöntője alkalmassá teszi ital vékony sugárban való kiöntésére, így használhatták italáldozat bemutatására vagy esetleg - a rhytonokhoz hasonlóan - ivóedényként is. Az 5. századi szicíliai plasztikus edények ismert lelőhelyű darabjai sírokból kerültek elő. Teljes volta alapján valószínűsíthető, hogy a budapesti váza is sírmelléklet volt: talán a halottnak felajánlott italáldozat során játszhatott szerepet, majd a sírba helyezhették. Az ábrázolt alak sajátosságai alapján pedig feltehetően Dionysoshoz és kísérőihez illő folyadékkal tölthették meg.

Szicíliában nagy hangsúlyt kapott Dionysos tiszteletének alvilági aspektusa. Emiatt itt a dionysosi körbe sorolható tárgyak a temetés kontextusában különleges jelentéssel bírtak: a halál utáni élet reményére utalhattak. Az Antik Gyűjtemény rusztikus megformálású edénye talán ehhez az értelmezéshez köthető: a halottat, aki mellé temették, a dionyosi thiasos résztvevőjének vélték az életben és a túlvilágon is.


Dági Marianna




Köszönjük a Halászbástya Étterem támogatását.