vers | Látogatási időn túl

Meztelen mese

Az adó, amelyet Nagy Sándornak küldtek az állatok

A régiek között különös mese járta.
Nem tudom célzatát… Hogy mi a tanulsága,
jó olvasóm, te süsd ki! Nos, oly rejtelmes-e?
……..Ím itt a meztelen mese:

Száz tájra híre ment, hogy Zeüsznek egy fia,
Alexander nevű, nem tűr az ég alatt
már egyetlen oly élőt, amelyik még szabad –
s hogy jó lesz mindnek tüstént hozzá loholnia
……..és lábához omolnia.
Férgecske s elefánt, ember s négylábú mindegy,
s madárnépség is, ámbár köztársasági, mind megy.
……..Az istennő, akinek szája száz,
……..röpíti szét az ijedelmet:
Új császár: új parancs! – Mindent kimagyaráz.
S az állatok, megannyi jámbor szerzet,
bár eddig csak Étvágy volt uruk, mind tudja jól:
káros kibújni ám bármily törvény alól.

Tovább is van…

Az élet után…

And who by fire, who by water,
who in the sunshine, who in the night time,
who by high ordeal, who by common trial,
who in your merry merry month of may,
who by very slow decay,
and who shall I say is calling?

And who in her lonely slip, who by barbiturate,
who in these realms of love, who by something blunt,
and who by avalanche, who by powder,
who for his greed, who for his hunger,
and who shall I say is calling?

And who by brave assent, who by accident,
who in solitude, who in this mirror,
who by his lady’s command, who by his own hand,
who in mortal chains, who in power,
and who shall I say is calling?

Leonard Cohen kérdése, 1974-ből

Egy válasz, Kr. e. 370 körül

Egy halott lány megérkezik Dionysos istenhez. Lucaniai nestoris (Fotó: Mátyus László)

Invokáció

Istennő, haragot ne, van úgyis elég, te csak azt zengd,
azt, hogy a Szépművészeti Múzeum Ókori Gyűjte-
ménye – ajaj, itt egyet zökken a sor, nem a metrum,
arra azért ügyelünk, csak az enjambement, ugye, hoppá,
szó közepén át lendült egyik sorból a másik
sorba, meleg helyzet volt, nem mondom, de megúsztuk.
(Köztünk szólva a név másképpen a hexameterbe
nem passzol.) Na de hol tartottam? Múzsa, segíts meg!
Száz év! Ó, ti nagy istenek, onnan nézve csekélység,
itt ellenben, a földön – sőt: Pannónia földjén,
megy csodaszámba, hogy ez meglett és pláne meg is van!
Hogy sem a múltak zápora el nem mosta, se mostan
árjai banketteknek, ahol bankárjai ettek
torkos időnknek, és ha csak ettek volna, de ittak!
Vagy nem is itt? Ithakában! Hisz meg is írta Homérosz.
Pletykás vén banyamúzsa, miket suttogsz a fülembe!
Nézd meg: kit látsz itt te a látogatási időn túl?
Krétai korsókból vedelik tán bárkik a whiskyt?
Nyisd ki szemed jól: minden zugban, akárhova nézel,
múzsafi, múzsaleányzó: dalnok pengeti lantját.

Várady Szabolcs: “Eposz”
Az Antik Gyűjtemény centenáriuma alkalmából
2008. november 27.