Az ókorban vajon miért
kar nélkül faragták ki a szobrokat?
Érdeklődő látogató az antik kiállításon, 2014
A fenti képen: Antik kiállítás, II. terem. Athéna torzója, Kr. e. 3. századi szobor római kori másolata
Két megoldás
Címke: szobor
Semmi oly édes
Édes a szomjasnak a havas ital; édes a télből
enyhe zefír szárnyán szállni a tavasz elé;
mégsincs semmi oly édes, mint amikor szerelemben
összefonódott párt rejt a közös takaró.
Asklépiadés: Epigramma
Szabó Lőrinc fordítása
Kő kövön. Antik gyűjtemény.
Nagy Árpád Miklósnak
Organikus kő. Nem ág nő belőle,
mégis terem. Szeme almái… Nézd!
A visszhangos fehér teremben ott áll,
és mi megállunk a törött titoknál –
bennünk hajt ki, belénk nézi magát,
terhes asszonyok méhét megpuhítja,
gondterhelt férfi szívét megpuhítja,
a hideg üres és ásványi térben
a kőből hajol ki, kihajt a szem,
az ember-forma isteni tekintet
a vak anyagból sugárzik elő,
s ki megkövülten nézi, érzi, lába
a kőkockákba legyökerezik,
kockáznak vele a nagyobb erők,
se holt, se élő, köztes térbe dobva
csak része a nagy tervnek, át meg át-
járja a lélek, lélegzettelen.
Kockázat ez: ki kőre néz – kire? –
maga mered márvánnyá, mégis él.
Micsoda csend, miféle dobogás,
kövek édene, a közös tudás
szégyene, öröme, szédülete,
él, él, nem él, ki néz kit, kőtükör,
sík kőlap, rajta név. Azé, ki néz.
Szabó T. Anna
Ifjúfej töredéke (Fotó: Gáti György)
Habszülte
Földanya: Gaia, meg Úranosz: Égisten valamennyi
gyermeke mindjárt kezdetben gyűlölte az apját,
mert sorban mihelyest közülük csak megszületett egy,
elrejtette a föld mélyén mindet, hogy a fényre
föl ne kerüljenek, és még tetszett is neki álnok
tette, de bánatosan sóhajtott Gaia, az órjás
Földanya és maga is rút cselt szőtt Úranosz ellen.
Szürke acélt hoz gyorsan létre, belőle az első
sarlót elkészítve, övéinek ily szavakat mond,
átérezve baját, hogy bátrakká tegye őket:
“Kedves gyermekeim ti, enyéim s dölyfös apáé,
bárcsak hallgatnátok rám, vállalva a bosszút,
mert méltatlan tettet apátok tett legelőször.”
A teve fohásza
A Napfolt Kft-nek
Monoton
üget a süppedő homokon
a sivatag lova,
a tétova teve
tova.
Hátán rezegve
mozog a
rozoga
kúp
alakú púp.
A helyzete nem szerencsés.
Apró szemcsés
homokkal telve
a füle, a nyelve.
Sóvár szemekkel kutat
kutat.
Még öt-hat nap
kullog baktat.
Az itató tava távol,
s oly rettentő messze még az oázis.
Erre utal az alábbi fohász is:
Tevék ura!
Te tevél tevévé engem eleve,
Teveled nem ér fel tevefej tétova veleje.
Te terved veté a tevevedelő tavat tavaly távol,
de tévednél, vélvén,
vén híved neved feledve
elvetemedve
vádol.
Nem! Vidd te tevelelkem hovatovább tova,
mivel levet – vert vederbe
feltekerve – nem vedelve
lett betelve
a te tevéd szenvedelme.
Te nevedbe
legyen eme
neveletlen tevetetem
eltemetve!
S evezzevel ava teve
levelkévét kivilevelhevelteve.
Romhányi József
