A phaiákok jóindulattal fogadták a szigetükre vetődő Odüsszeuszt: vendégül látták, lakomát és sportversenyeket rendeztek a tiszteletére. Alkinoosz király fiai táncot mutattak be, amit virtuóz labdajátékkal színesítettek. Az Odüsszeia nyolcadik éneke mindezt így írja le:
Az ókori kultúrákban az atlétikai versenyek nem csak ünnepekhez és vidám eseményekhez kapcsolódhattak, hanem temetési szertartásokhoz is. Akhilleusz sportversenyt rendezett elesett barátja, Patroklosz tiszteletére, és halotti játékok (atlétika, akrobatika, birkózás és kocsiverseny) ábrázolása díszíti az Antik Gyűjtemény etruszk síremlék-talapzatát is.
Egyszer valaha egy lóvásárba – lehet,
Hogy Haymarketba, hol más is kerül piacra,
A Pegazust vezette egy
Koplaló költő, hogy eladja.
Fölnyerített a csodaló
S parádézva ágaskodott magasba.
De pompás, királynak való
Jószág! – ámult a vásár népe rajta –
Hanem hátán az a két rusnya szárny be kár!
Bármely postafogat díszére válhat.
Fajtája – mondják – ritka bár:
A légen át ki kocsikázgat?
S a pénzükre mind jól vigyáznak.
Végül egy bérlő: „Szó mi szó –
Vágja ki –, ez a szárny, igaz, semmire nem kell,
De leköti vagy lenyesi az ember,
S úgy megteszi igába még e ló.
Húsz fontot, ördög vigye, adok érte!”
Az rááll, s boldogan a vevő tenyerébe
Csap: „Itt a kezem!” – Jani meg
Zsákmányával szaporán elüget.
“Én az achájai nimfáknak voltam seregéből
egy; s nem akadt, ki serényebben járt volna a berken,
vagy ki vadászhálót lett volna kivetni serényebb.
S bár alakom hírére bizony sohasem törekedtem,
csak bátor voltam, mondottak szépalakúnak.
Annyira dícsért szép orcám sose volt örömömre;
más örvend, engem falusit, piritott, hogy a testem
oly gyönyörű: hittem, hogy vétkek vétke, ha tetszem.
Stymphal erdőből tértem haza lankadozóan;
hőség volt, s a hevét még megkettőzte a munka.
Föllelek egy patakot, miben örvény nincs, se morajlás,
teljesen áttetsző a fenékig, kis kavicsát mind
megszámlálhatnád, s alig is látszott tovafolyni.
Ott a fehér fűzfák, habtáplált nyárfai lombok
adtak a vízbevesző partnak természetes árnyat.
Indulok, és legelőbb talpam mártom be a vízbe,
majd térdig bemegyek; nem elég ez, lágy puha leplem
oldozom és levetem, hajlós fűzágra terítem,
s elmerülök csupaszon. Csapkodva a vízcsobogásban
játszadozom, karomat kivetem, s ide és tova siklom,
s ekkor a vízmélyről sustorgás ér a fülembe,
megriadok, s a közel partnak peremére kiszállok. Tovább is van…
Földanya: Gaia, meg Úranosz: Égisten valamennyi
gyermeke mindjárt kezdetben gyűlölte az apját,
mert sorban mihelyest közülük csak megszületett egy,
elrejtette a föld mélyén mindet, hogy a fényre
föl ne kerüljenek, és még tetszett is neki álnok
tette, de bánatosan sóhajtott Gaia, az órjás
Földanya és maga is rút cselt szőtt Úranosz ellen.
Szürke acélt hoz gyorsan létre, belőle az első
sarlót elkészítve, övéinek ily szavakat mond,
átérezve baját, hogy bátrakká tegye őket:
“Kedves gyermekeim ti, enyéim s dölyfös apáé,
bárcsak hallgatnátok rám, vállalva a bosszút,
mert méltatlan tettet apátok tett legelőször.”
