Invokáció

Isis_Pelagia

Istennő, haragot ne, van úgyis elég, te csak azt zengd,
azt, hogy a Szépművészeti Múzeum Ókori Gyűjte-
ménye – ajaj, itt egyet zökken a sor, nem a metrum,
arra azért ügyelünk, csak az enjambement, ugye, hoppá,
szó közepén át lendült egyik sorból a másik
sorba, meleg helyzet volt, nem mondom, de megúsztuk.
(Köztünk szólva a név másképpen a hexameterbe
nem passzol.) Na de hol tartottam? Múzsa, segíts meg!
Száz év! Ó, ti nagy istenek, onnan nézve csekélység,
itt ellenben, a földön – sőt: Pannónia földjén,
megy csodaszámba, hogy ez meglett és pláne meg is van!
Hogy sem a múltak zápora el nem mosta, se mostan
árjai banketteknek, ahol bankárjai ettek
torkos időnknek, és ha csak ettek volna, de ittak!
Vagy nem is itt? Ithakában! Hisz meg is írta Homérosz.
Pletykás vén banyamúzsa, miket suttogsz a fülembe!
Nézd meg: kit látsz itt te a látogatási időn túl?
Krétai korsókból vedelik tán bárkik a whiskyt?
Nyisd ki szemed jól: minden zugban, akárhova nézel,
múzsafi, múzsaleányzó: dalnok pengeti lantját.

Várady Szabolcs: “Eposz”
Az Antik Gyűjtemény centenáriuma alkalmából
2008. november 27.

Igazi, császári cserepek

Róma, Monte Testaccio

Mihály tűnődve elindult. Dél felé ment, a Tevere mellett, kifelé a városból, a nagy halott Maremmák felé. A város határán egy furcsa domb áll, a Monte Testaccio, arra ment fel. Ezt a dombot azért hívják cseréphegynek, mert az egész hegy eltörött cserepekből keletkezett. Itt volt a római időkben a borpiac. Ide hozták lezárt kőkorsókban Spanyolország borait. A kőkorsókat azután összetörték, a bort tömlőkbe öntötték át, a korsó cserepeit pedig összesöpörték, amíg ez a hegy nem lett belőlük. Mihály ábrándosan felemelt néhány pirosas cserépdarabot, és zsebre tette. – Műemlékek – gondolta. – Igazi, császári cserepek. Valódiságukhoz kétség nem fér, amit nem minden műemlékről lehet elmondani.

Szerb Antal: Utas és holdvilág (részlet)

Tunéziai boros amphora, Kr. u. 4–5. század (Fotó: Mátyus László)

Ez az amphora végül elkerülte a Testaccio cserepeinek sorsát…


Beköszöntő

Az elmúlt hónapok során, ahogy terjedt a Szépművészeti bezárásának híre, talán nem volt olyan munkatársa a Múzeumnak, akinek ne szegezték volna neki a kérdést:
– És te mit fogsz csinálni, amíg zárva a Múzeum?
– Hát, ugyanazt – feleltük. Aztán a csodálkozó tekintetek láttán felmerült a gyanú: talán nem csak azt nehéz elképzelni, mit fogunk csinálni ezután, hanem azt is, mivel foglalkoztunk mostanáig.
Egy hónapja van zárva a Múzeum. Az állatkerti szárnyon még viszonylagos a nyugalom; az “ugyanazt” csináló muzeológusokat egyelőre jobban zavarja a bezárt büfé, mint az épületet ellepő ládák, dobozok és állványok sokasága; az Antik Gyűjtemény irodáiban az elmúlt hetekben is a megszokás szerint gördültek a görgetendők és terveződtek a tervezendők.
A kiállítás mit sem sejtő műtárgyai azonban nyugtalankodni kezdtek.

28_Euripidés_4054

Elsőként Euripidés kapta fel a fejét:
– Mi ez a nagy csend? Hol a közönség?

A Niobida menekülni próbált.

4807 AA_000543

Más – talán Marcus Antonius? – rosszkedvű közönnyel szemlélte a helyzetet.

Orpheus meg csak pengette a lantját, de hiába – sehogy sem hallatszott a zene a falakon túl.

2005.7.A AA_003240

Végül a filozófus mondta ki a megoldást:

6923 AA_003599

blogos’.

Ennek a nyomásnak engedve indul útjára az Antik Gyűjtemény blogja: hogy a bezárás három éve alatt is szóhoz jussanak a műtárgyak, és hogy egy kicsit könnyebb legyen elképzelni, mit is csinálunk itt – látogatási időn túl.