A teve fohásza

A Napfolt Kft-nek

Monoton
üget a süppedő homokon
a sivatag lova,
a tétova teve
tova.
Hátán rezegve
mozog a
rozoga
kúp
alakú púp.
A helyzete nem szerencsés.
Apró szemcsés
homokkal telve
a füle, a nyelve.
Sóvár szemekkel kutat
kutat.
Még öt-hat nap
kullog baktat.
Az itató tava távol,
s oly rettentő messze még az oázis.
Erre utal az alábbi fohász is:

Tevék ura!
Te tevél tevévé engem eleve,
Teveled nem ér fel tevefej tétova veleje.
Te terved veté a tevevedelő tavat tavaly távol,
de tévednél, vélvén,
vén híved neved feledve
elvetemedve
vádol.
Nem! Vidd te tevelelkem hovatovább tova,
mivel levet – vert vederbe
feltekerve – nem vedelve
lett betelve
a te tevéd szenvedelme.
Te nevedbe
legyen eme
neveletlen tevetetem
eltemetve!

S evezzevel ava teve
levelkévét kivilevelhevelteve.

Romhányi József

Teve alakú füstölő. Palmyra (?), Kr. e. 1 – Kr. u. 1. század (Fotó: Mátyus László)

Meztelen mese

Az adó, amelyet Nagy Sándornak küldtek az állatok

A régiek között különös mese járta.
Nem tudom célzatát… Hogy mi a tanulsága,
jó olvasóm, te süsd ki! Nos, oly rejtelmes-e?
……..Ím itt a meztelen mese:

Száz tájra híre ment, hogy Zeüsznek egy fia,
Alexander nevű, nem tűr az ég alatt
már egyetlen oly élőt, amelyik még szabad –
s hogy jó lesz mindnek tüstént hozzá loholnia
……..és lábához omolnia.
Férgecske s elefánt, ember s négylábú mindegy,
s madárnépség is, ámbár köztársasági, mind megy.
……..Az istennő, akinek szája száz,
……..röpíti szét az ijedelmet:
Új császár: új parancs! – Mindent kimagyaráz.
S az állatok, megannyi jámbor szerzet,
bár eddig csak Étvágy volt uruk, mind tudja jól:
káros kibújni ám bármily törvény alól.

Tovább is van…

Az élet után…

And who by fire, who by water,
who in the sunshine, who in the night time,
who by high ordeal, who by common trial,
who in your merry merry month of may,
who by very slow decay,
and who shall I say is calling?

And who in her lonely slip, who by barbiturate,
who in these realms of love, who by something blunt,
and who by avalanche, who by powder,
who for his greed, who for his hunger,
and who shall I say is calling?

And who by brave assent, who by accident,
who in solitude, who in this mirror,
who by his lady’s command, who by his own hand,
who in mortal chains, who in power,
and who shall I say is calling?

Leonard Cohen kérdése, 1974-ből

Egy válasz, Kr. e. 370 körül

Egy halott lány megérkezik Dionysos istenhez. Lucaniai nestoris (Fotó: Mátyus László)

Invokáció

Isis_Pelagia

Istennő, haragot ne, van úgyis elég, te csak azt zengd,
azt, hogy a Szépművészeti Múzeum Ókori Gyűjte-
ménye – ajaj, itt egyet zökken a sor, nem a metrum,
arra azért ügyelünk, csak az enjambement, ugye, hoppá,
szó közepén át lendült egyik sorból a másik
sorba, meleg helyzet volt, nem mondom, de megúsztuk.
(Köztünk szólva a név másképpen a hexameterbe
nem passzol.) Na de hol tartottam? Múzsa, segíts meg!
Száz év! Ó, ti nagy istenek, onnan nézve csekélység,
itt ellenben, a földön – sőt: Pannónia földjén,
megy csodaszámba, hogy ez meglett és pláne meg is van!
Hogy sem a múltak zápora el nem mosta, se mostan
árjai banketteknek, ahol bankárjai ettek
torkos időnknek, és ha csak ettek volna, de ittak!
Vagy nem is itt? Ithakában! Hisz meg is írta Homérosz.
Pletykás vén banyamúzsa, miket suttogsz a fülembe!
Nézd meg: kit látsz itt te a látogatási időn túl?
Krétai korsókból vedelik tán bárkik a whiskyt?
Nyisd ki szemed jól: minden zugban, akárhova nézel,
múzsafi, múzsaleányzó: dalnok pengeti lantját.

Várady Szabolcs: “Eposz”
Az Antik Gyűjtemény centenáriuma alkalmából
2008. november 27.

Igazi, császári cserepek

Róma, Monte Testaccio

Mihály tűnődve elindult. Dél felé ment, a Tevere mellett, kifelé a városból, a nagy halott Maremmák felé. A város határán egy furcsa domb áll, a Monte Testaccio, arra ment fel. Ezt a dombot azért hívják cseréphegynek, mert az egész hegy eltörött cserepekből keletkezett. Itt volt a római időkben a borpiac. Ide hozták lezárt kőkorsókban Spanyolország borait. A kőkorsókat azután összetörték, a bort tömlőkbe öntötték át, a korsó cserepeit pedig összesöpörték, amíg ez a hegy nem lett belőlük. Mihály ábrándosan felemelt néhány pirosas cserépdarabot, és zsebre tette. – Műemlékek – gondolta. – Igazi, császári cserepek. Valódiságukhoz kétség nem fér, amit nem minden műemlékről lehet elmondani.

Szerb Antal: Utas és holdvilág (részlet)

Tunéziai boros amphora, Kr. u. 4–5. század (Fotó: Mátyus László)

Ez az amphora végül elkerülte a Testaccio cserepeinek sorsát…