Thuküdidészt, a görög klasszikus kor legnagyobb történetíróját (Kr. e. 460–396 körül) ábrázolja a gyűjtemény egyik portréja, amely a római császárkor elején készült, a típus azonban a Kr. e. 4. század elejére keltezhető. Ez a pentélikoni márványból faragott szobor befejezetlen maradt – jól látható a fül mögötti sáv részleteiben.
Thuküdidész már a harcok kitörésekor elkezdte írni művét a peloponnészoszi háborúról (Kr. e. 431–404), amely az Athén vezette déloszi szövetség és a spártai vezetés alatt álló peloponnészoszi szövetség között dúlt. Maga is részt vett a harcokban, ám mivel flottájával későn érkezett Amphipolisz felmentésére, száműzték. Ezek a tapasztalatok is áthatják történetírói attitűdjét: nem csupán a háború és a korszak legfőbb eseményeit mutatta be, hanem oknyomozó, összefüggéseket kereső módszerével mindkét fél szempontjairól igyekezett számot adni. Elbeszélésébe beszédeket is szőtt, hogy a valóságot több oldalról világíthassa meg, szorosan tartva magát az elhangzottak gondolatmenetéhez. (1. 22)
Művének központi helyén szerepel a gyakran idézett, drámai hangvételű szakasz: a méloszi dialógus. Az athéniak arra kérik a mélosziakat, hogy az ő oldalukon lépjenek be a háborúba. A kis sziget a jogszerűségre hivatkozva semlegességet kér, amelyet a szabadságára büszke Athén önmagával meghasonlásban, a nagyhatalmi politizálásra hivatkozva megtagad.
Ekkor hangzik el az örökérvényű mondat: “Az emberről pedig minden bizonnyal állíthatjuk, hogy a természetükben mindig ott rejlő kényszer alapján, ha megvan rá a hatalmuk, uralkodni akarnak. Ezt a törvényt nem mi találtuk ki, s fennállása óta nem mi alkalmazzuk először, hanem már készen örököltük, s minden időkre érvényes örökségként is fogjuk hátrahagyni.” (5.105, Muraközy Gyula fordítása)
Mélosz elpusztult.
A méloszi dialógus a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak előadásában:
Borítókép: Részlet Thuküdidész művének egyik kéziratából (Firenze, Biblioteca Medicea Laurenziana, ms. C. Plut. 69.2, fol. 513v.,) a fotó forrása: Wikipedia.
